Vass Zoli: Matematikai esélytől a gumibáláig

Nyugodtan mondhatjuk, hogy már az egyfajta győzelemmel ért fel az RXC Technics Motorsport számára, hogy az utolsó pillanatokban sikerült helyreállítani az Audi A1 Supercar motorját, így Vass Zoli ezzel az autóval gördülhetett pályára a máriapócsi szezonzáró futamon, míg testvére, Csaba újra a Skoda Fabiával állhatott rajthoz. Zolinak egészen az elődöntőig élt a matematikai esélye a bajnoki címre, ám végül úgy alakult, hogy az év végi dobogós helyezése is elúszott. „Azzal szeretném kezdeni, hogy ezer köszönet és hála a CSAPATNAK, nem semmi volt az a munka, amit az utóbbi hetekben elvégeztek…

Read More

Ez volt a felmérő Kiss László számára, folytatná a ralikrosszban

Nagy visszatérésnek lehettünk tanúi Máriapócson: több mint tíz év szünet után indult újra a SuperCarban a 2008-as bajnok, ifj. Kiss László, aki a nívós mezőnyben is képes volt győzni. „Ez már régóta fogalmazódott bennem. Amikor az öcsém versenyzett és jártam neki segíteni, akkor is nagyon tetszett, amit láttam. És azért a ralikrossz mindig is a szívem csücske volt” – mondta el Máriapócson ifj. Kiss László. „Tény, hogy az elmúlt 12 évben raliztunk, ahol azt gondolom, hogy voltak szép eredmények is. Viszont így, hogy bővült a család, a munkám egyre több,…

Read More