Utolsó körös izgalmak, Grönholm a harmadik győztes

A négyből harmadik győzelmére pályázó Kristofferssont a dobogóról is letaszították Finnországban. A döntő utolsó kanyarjaiban zajlottak az események vasárnap.

A hazai pálya kedvezett Niclas Grönholmnak Kouvolában: a finn dupla vasárnapi felvonásán kvalifikációs futamot nyert a Q2-ben: Johan Kristoffersson és Mattias Ekström után mindössze a harmadik volt idén, akinek sikerült a bravúr. A köztes eredménylistát így is Kristoffersson vezette, aki elfoglalta a döntő pole-pozícióját, míg Grönholm a második elődöntő megnyerésével sorakozott fel mellette az első sorban.

Az esős döntőben Kristoffersson jól rajtolt, de hibázott az első kanyarban, ezzel megnehezítette saját dolgát hétvégéje második győzelmét illetően. Grönholm a Hyundaijal előbb a bajnoki éllovast, majd Ekströmöt kapta a nyakába a volkswagenes kötelező jokere után. Az izgalmak az utolsó kanyarokban érték el a csúcspontot: Grönholm és Ekström ekkor teljesítette a jokervonalat, Kristoffersson és Timerzsanov a normál pályaíven maradtak.

A kétszeres WRX-bajnok a külső íven megpróbálta befogni az első kettőt, de nem járt sikerrel, keresztbe állt, így a dobogós pozícióról is lemaradt Timerzsanov örömére, sőt az ötödik Timmy Hansennel szemben szintén elvesztette volna helyét, ha távolabb van a célvonal. Az élen a nyomást jól bíró Grönholm zárt, aki pályafutása során harmadszor nyert.

A szombati nap hőse Grönholm alkalmi GRX-es csapattársa, Juha Rytkönen volt második helyezésével, aki ismét a döntő rajtrácsán lehetett volna, de a pályahatár megsértése miatt megbüntették az elődöntőben, így Andreas Bakkerud jutott tovább, aki a nagy akcióból egyedüliként kimaradva hatodikként végzett. Kárai Tamás napja a szombatinál gyengébben alakult, az audis 16. helyen végzett. A negyedik forduló eredményei itt találhatók meg.

Megéri visszanézni a döntő eseményeit, különösen az utolsó kört:

https://www.youtube.com/watch?v=Zxt1LbTrVtk

Related posts

Leave a Comment