Ki lehet a magyar bajnok 2020-ban? – Kupák

Hétvégén véget ér az országos bajnokság szezonja Máriapócson. Ebből az apropóból kategóriánként áttekintjük a ponttáblázatot, hogy megnézzük, kinek van még reális esélye a végső győzelemre. A 2. részben a Magyar Kupa, Swift Hybrid RX Cup, Hankook Racer Cup, valamint MX5, Astra, Swift és Junior Kupa kategóriákkal foglalkozunk.

Fontos kiemelni, hogy a 2020-as szezonban – mivel a bajnokság csak öt fordulóból áll – nincsen mínuszolás: ez azt jelenti, hogy (szinte) minden kategóriában a szezonzáróra marad a bajnokavatás.

Az 1. rész a SuperCar, Super1600, valamint SuperTouringCars kategóriákkal itt érhető el.

A Magyar Kupa mezőnyében Kailbach Gergely a szezonnyitó óta nem nyert, de ő hozta a legstabilabb eredményeket, így fél kézzel már a bajnoki trófeát fogja. 107 pontja van, míg a második Körmöczi Gergőnek 85, a harmadik Siebel Balázsnak 81 egysége.

Az idei újdonság, a Swift Hybrid RX Cup éllovasa Luigi, aki a hétvégi nevezési lista tanulsága szerint a SuperCar mellett ebben a géposztályban is indul, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet. Nem lesz nehéz dolga, négyből három döntő megnyerése után 91 pontja van, míg Nagy Benjáminnak 73. A kakucsi nyertesnek inkább a második helyért kell megküzdenie a 70 pontos Vaskó Dominikkal.

A Hankook Racer Cup szezonja öt helyett csak négy fordulóból áll, mivel a kategória Ausztriába nem ment el. Az első két versenyt Kismarty-Lechner Gábor nyerte, kiszállásával azonban új nevek kerültek a ranglista élére. Somogyi Márk 67 ponttal vezet, előnye jelentős, de nem betonbiztos az 58 pontos Takács Balázs és 56 pontos Zám Ferenc előtt.

A kakucsi büntetés megbosszulta magát Dóczi Bence számára: hiába nyerte meg az MX5 Kupa első három versenyét, előnyéből csupán kettő pont maradt Lóránt Benjáminnal szemben – 89 és 87 bajnoki egységgel rendelkeznek, a különbség a Super1600-zal együtt a legkisebb az összes kategóriát tekintve.

Az Astra Kupa ezzel szemben az egyetlen géposztály, amelynek 2020-as bajnoki címe már eldőlt mínuszolás nélkül is. Panyik Dániel annyira kiemelkedően szerepelt idén, hogy begyűjtötte a maximálisan szerezhető 120 pontot, míg a második Kisharsányi 90 ponttal rendelkezik: Panyik második bajnoki címét a kategóriában már nem lehet elvenni. A harmadik helyen Kapitány Dorottya áll 73 pontjával.

A Swift Divízióban Szabó Bulcsú szereplése hasonlóan kiemelkedő, ő is maximális pontot szerzett, ebben az esetben 96-ot. Az ő sikere azonban még nem garantált, a 76 pontos Fuksz Bence matematikailag még nyerhet.

A Junior Kupában 105 ponttal áll az élen Szabó Csanád, rá nézve a fő fenyegetés Néveri Konrád 96 ponttal. A harmadik Csuti Kristóf lemaradása már jelentősebb, 84 pontot gyűjtött, a szezonnyitó megnyerése óta nem jött ki számára a lépés.

A bajnokságok teljes pontállása itt található meg.

Related posts

Leave a Comment