Ez volt a felmérő Kiss László számára, folytatná a ralikrosszban

Nagy visszatérésnek lehettünk tanúi Máriapócson: több mint tíz év szünet után indult újra a SuperCarban a 2008-as bajnok, ifj. Kiss László, aki a nívós mezőnyben is képes volt győzni.

„Ez már régóta fogalmazódott bennem. Amikor az öcsém versenyzett és jártam neki segíteni, akkor is nagyon tetszett, amit láttam. És azért a ralikrossz mindig is a szívem csücske volt” – mondta el Máriapócson ifj. Kiss László. „Tény, hogy az elmúlt 12 évben raliztunk, ahol azt gondolom, hogy voltak szép eredmények is. Viszont így, hogy bővült a család, a munkám egyre több, egyszerűen időbe nem tudom már beilleszteni. De a motorsporttól nem szeretnék elszakadni, ezért mostanra jutottam el oda, főleg, hogy a csapat tulajdonában maradt ez a Peugeot ralikrosszautó, hogy megnézem, hogy érezzük magunkat, mire vagyunk elegek. Szóval ez a hétvége csak egy felmérő volt.”

Ha ez volt a felmérés, jobban nem is sikerülhetett volna, azok után, hogy Kiss szinte teszt nélkül érkezett a versenyre: a futam előtti hétfői gyakorláson az ötödik körben megadta magát a korábban Kiss Pál Tamás által használt Peugeot 208 motorja. A 2008-as magyar bajnok amúgy sem számított rá, hogy visszatérésén nyerni fog.

„Nem, mindenképp meglepett. Nagyon sokat fejlődött ez a szakág. Emellett teljesen más a gumi, a hétvége lebonyolítása is, mint a raliban. Új, nagyon képzett versenyzők vannak a mezőnyben. Bíztam benne, a célom az volt, hogy köridőben közel legyek azokhoz, akik Eb- és vb-futamokon indulnak, ami szerintem sikerült is. Hogy egy kis szerencsével a helyezés még hozzájött, annak nagyon örülök.”

Ilyen felmérés után a jövőben is a SuperCar-mezőnyben láthatjuk? „Még azért egyeztetni kell a szponzorokkal, a családdal, de nem titok, hogy nagy valószínűséggel ralikrossz lesz” – árulta el Kiss.

Related posts

Leave a Comment