WRX: Ütközött és győzött Kristoffersson, Kárai először elődöntős

A kvalifikáció után még csak ötödik helyen álló kétszeres bajnok nagyot ment az elődöntőben, a döntőben azonban vitás esetbe került: két ellenfele kiesését eredményező ütközésben volt nagy szerepe.

A szezonban nem először nagyot változtak az erőviszonyok a szombatiról a vasárnapi versenyre. A svéd, finn és lett hétvégékhez hasonlóan duplafordulós Barcelonában a második napon már az előző nap rajtokkal küszködő Mattias Ekström diktálta a tempót, két kvalifikációs futamon is ő volt a leggyorsabb. A Q3-ban Andreas Bakkerud zárt az élen, aki szombaton is nyert egy előfutamot.

Ekström és Bakkerud mögött Kevin Hansen, valamint a szombati nyertes Timmy Hansen végzett a köztes eredménylistán. Két hatodik és egy negyedik hely mindössze az ötödik pozícióra volt elegendő Johan Kristofferssonnak az összesítésben, miután előző nap még uralta a kvalifikációt. Kárai Tamás 11. helyen fejezte be a köztes eredménylistát, ami azt jelentette, hogy a szabadkártyás magyar versenyző először bejutott az elődöntőbe a világbajnokságon!

Kristoffersson az egész szezon során először nem indulhatott az első sorból az elődöntőben, az SF1-ben viszont valósággal megtáltosodott: a rajtnál Kevin Hansent előzte meg, jokertaktikájával pedig Ekströmöt tréfálta meg: az első elődöntő megnyerésével jutott a döntőbe! Ekström és csapattársa, Robin Larsson jutottak még be, a rajtnál kizökkentett Hansen nem került be a legjobb hat közé, habár a futamok alapján még harmadik volt. Kárai hatodikként fejezte be első vb-elődöntőjét.

A második elődöntőben a tavalyi bajnoki ellenfelek, Bakkerud és Timmy Hansen vívtak nagy harcot: szorosan, de a norvég megnyerte a csatát, a pároson kívül Anton Marklund jutott még be a fináléba. Mivel a döntő pole-pozíciójáról a köztes eredménylistán elfoglalt sorrend dönt az elődöntőnyertesek között, Bakkerud kvalifikált az első helyre Kristoffersson elé.

Nagy baleset történt rögtön a rajt után: Kristoffersson jobban indult Bakkerudnál, de összeakadt a norvéggal, aki megforgott – Larsson oldalról telibe találta a Renault-t, mindketten rögtön kiestek. Kristoffersson sérült autóval is megnyerte a döntőt, nyolc versenyen negyedik győzelmével, de kérdés, mint mondanak a stewardok az első körös incidensre. Timmy Hansen első helyéhez egy másodikat adott hozzá, Anton Marklund szezonja első dobogóját szerezte, miután Mattias Ekström látszólag önhibájából megpördült, így top hármas eredmény nélkül zárta a hétvégét.

A WRX részletes eredményei itt érhetők el.

Related posts

Leave a Comment