Amikor a TitansRX Nyirádon versenyzett

Ezekben az időkben, amikor számoljuk vissza a ralikrosszos szezon kezdetéig hátralevő heteket, és bízunk benne, hogy már nem fognak több versenyt elhalasztani, jóleső érzés visszanézni a korábbi versenyek felvételeit. Mint a TitansRX nyirádi duplájának összefoglalóját 2019 októberéből.

A sztárokat megmozgató TitansRX – a Hansen-testvérek és Toomas Heikkinen voltak a bajnokság főszereplői – a kilencedik és tizedik fordulóra jött Magyarországra. Pazar hétvégéje volt az állandó mezőny tagjának, Csucsunak, aki elődöntőt nyert Heikkenen és Kevin Hansen előtt, de a döntőben sajnos nem jött ki számára a lépés. Megvillant a másik magyar, Turi Tamás is.

A TitansRX 2020-as nemzetközi szezonja a koronavírus miatt elmaradt, és egyelőre a 2021-es tervekről is nagy a csend.

Related posts

Leave a Comment