Gyászban az autókrossz: Elhunyt Tóth Richárd

Hosszú évek óta küzdött a betegséggel, de közben rendületlenül járt versenyezni Tóth Richárd. 44 éves korában azonban elveszítette a harcot.

A hazai autókrosszt ismerők szemében igazi hétköznapi hős volt Tóth Richárd: egy gyilkos betegséggel küzdött, kemoterápiás kezelésekre járt, közben azonban nem adta fel álmát, és töretlenül versenyzett a SuperBuggy kategóriában. 2019-ben harmadik lett az értékelésben, küzdelme elismeréseként pedig az Év Autókrosszversenyzőjének választották. A díjátadón, alig több mint egy éve interjút is készítettünk vele.

„A szezon alatt végig kemoterápiás kezelés alatt álltam, és sokszor ahogy vége volt, onnan mentem a versenyekre. Próbáltam nem úgy viselkedni, mint aki beteg, hanem kerestem célokat, hogy menjünk, csináljuk. Ha hazamentem volna és otthon sajnáltatom magam, hogy beteg vagyok, akkor biztos még betegebb lettem volna. Valahogy így gondolkoztam. A versenyekre mindenképpen menni akartam, mert az mindig egy kis plusz motivációt adott, hogy most következik valami jó. Jön az adrenalin, és az a pár óra eltelt úgy, hogy nem fájt semmi” – mondta kollégánknak a nagyon őszinte hangot megütő versenyző.

Tóth Richárd 44 éves volt. Nyugodjék békében!

Related posts

Leave a Comment