Litvániában készül a nemzetközi szereplésre Luigi

Újra az ES Motorsport Skoda Fabia Supercarját vezette a hazai pilóta, aki komoly programra készül: a terv teljes szezont futni az Európa-bajnokságon és magyar bajnokságban, valamint egy WRX-fordulóra is kijutni.

Luigi tavaly két teszten is részt vett a litván csapattal, amely 2019-ben teljes szezont teljesített a Ralikrossz-világbajnokságon: az elképzelés az volt, hogy versenyezni is fog Barcelonában a vb-n vagy Spában az Eb-n, de mindkét szereplés meghiúsult. Luigi most felvette a fonalat, ahol akkor abbahagyta: Litvániában, Vilkyciaiban újra tesztelte a Skoda Fabiát. Ezen a teszten sikerült utolérnünk pár mondat erejéig.

„Tesztelünk ezerrel! Tavaly igazából háromszor vezettem a kocsit, volt egy ismerkedős, meghívásos kocsikázás és két teszt, Vilkyciai, Kouvola és Riga. Idén először ültem benne, megint itt Litvániában. Igazából összesen ennyit vezettem Supercart, plusz még a Mózer-féle 208-ast” – mondta megkeresésünkre Luigi.

A versenyző tavaly az országos bajnokság Swift Hybrid RX Cup kategóriáját nyerte meg, idén viszont jó pár szinttel feljebb ugrik: a még véglegesítésre váró program teljes Supercar-szezont futni idehaza és az Európa-bajnokságon is.

„A terv komplett szezon az ERX-ben és az ob-n is, ezek mellett még egy WRX-futamon szeretnék elindulni. Ez a terv, de még nincs lefixálva. Jövő hét kedden szerződök, utána már meglesz a végkifejlet terv” – fogalmazott. Arról, hogy milyen szereplés várható a vb-n már bizonyított autótól, ennyit mondott:

„A kocsi tudja: a WRX-ben több ízben szerzett már 4. helyet korábban. Szerintem én még nem vagyok kész egy ekkora feladatra, de a csapat szerint csak a mélyvíz az igazi!”

Related posts

Leave a Comment