A húsvéti verseny elmaradt, pünkösdkor azonban már újra a ralikrosszé volt a főszerep a RabócsiRingen. Kárai, Laczkó és Bészi a köztes eredménylista első helyén a kategóriákban.
A Supercar kategória 13 főre hízott a Matador Rallycross Fesztiválon, CEZ-hétvégéről lévén szó csatlakozott két külföldi és a 2020-as szezonzárót ugyanitt megnyerő ifj. Kiss László is, aki a Peugeot-val a két szabadedzés legjobb körét autózta. Az első kvalifikációs futamon aztán Benyó Máté diktálta a tempót Vass Zoltánt megelőzve, és volt egy nagy baleset is, amely Koncseg Zoltán kiesését hozta. Ő a Q2-ben el sem tudott elrajtolni, miközben Kárai Tamás megszerezte az első helyet az egyik külföldi, a lengyel Zbigniew Staniszewski előtt. Kárai áll az összesítésben vezet, Benyó áll a második helyen.
Ami a többi kategóriát illeti, a külföldiek komoly tényezőnek számítanak Máriapócson, de azért a hazaiak is kitesznek magukért: Laczkó Lehel a Super1600 mindkét előfutamát behúzta, így vezet a cseh Dominik Senegacnik előtt. Az STC +2000-ben Szikszai Bészi és Jan Ratajski nyert kvalifikációs futamot, az STC -2000-ben Roman Castoral duplázott, az STC -1600-ban pedig Körmöczi Gergő és Czakó Roland osztozott a két elsőségen a pünkösdi verseny első napján. További eredmények itt találhatók.