Kevin Hansen a világbajnoki címre pályázik

Jelezte részvételét a WRX 2021-es szezonjában az első élmenő: a korábbi bajnoki bronzérmes, Kevin Hansen a Hansen World RX Team Peugeot-jával áll rajthoz, célja pedig az, hogy bátyja, a 2019-es világbajnok Timmy Hansen nyomdokába lépjen.

 A 23 éves Kevin Hansen valamennyi alacsonyabb kategóriát megnyerte a ralikrosszban: Junior (2012, 2013), RX Lites (2015) és Supercar ERX (2016) bajnoki címeket szerzett, valamint ő a TitansRX eddigi egyetlen bajnoka (2019). A Ralikrossz-világbajnokságon már 2015-ben szerepelt, de eddig négy teljes szezont teljesített, valamennyit a családi csapatban, melyek közül a legsikeresebb a 2019-es volt: ekkor szerezte eddigi egyetlen győzelmét Abu Dhabiban, a pontversenyben pedig csupán 12 egységgel Timmy Hansen mögött lett harmadik. 2020-ban az összetett ötödik helye jutott számára, idén azonban jóval fényesebb babérokra tör.

„Képes vagyok arra, hogy bajnoki címeket nyerjek, azt hiszem, juniorszintű pályafutásom során ezt már bizonyítottam” – nyilatkozta Kevin Hansen. „Remélem, a körülöttem történő változások megmutatják majd, milyen fejlődést sikerült együttesen elérnünk. Autónk fejlesztése a jó irányba fordult, nagyobb kényelemben érzem magam, a tavalyi Peugeot sokkal jobban illett hozzám, mint a 2019-es. Ha a WRX belsőégésű motoros fejezetét a Hansen névvel a csúcson zárhatnánk le, gyönyörű történet lenne, tekintve a csapat gazdag történelmét és az elkövetkező váltást a teljesen elektromos ralikrosszra. Itt az én időm, hogy tündököljek!”

„Kevin megmutatta már az elmúlt évtizedben, hogy világklasszis ralikrosszversenyző” – mondta a 14-szeres Európa-bajnok csapatfőnök, Kenneth Hansen, Kevin Hansen édesapja. „Mindig az volt a helyzet nálunk, hogy a fiúknak ki kellett érdemelniük ülésüket a csapatnál, ha pedig nem voltak elég gyorsak, nem vezethettek. Kevin viszont már sokszor bizonyított, ezért izgatottan várjuk, mire lesz képes a WRX utolsó fejezetében az elektromos korszak előtt. Ha én és a csapat gyors autót tudunk adni neki, biztos vagyok benne, hogy újfent az élen harcolhat további győzelmekért és a bajnokságért.”

A bejelentés szerint a Hansen World RX Team két Peugeot 208-at állít csatasorba, a második versenyzőt pedig később jelentik be – nem lepődnénk meg, ha a 2019-es világbajnok, Timmy Hansen személyében találna gazdára a kiadó autó.

Történt egy másik bejelentés is a WRX 2021-es rajtrácsával kapcsolatban: az elmúlt két szezonban négy versenyen induló Kevin Abbring első állandó szezonjában vesz részt a FORS Technologies által felkészített Renault Megane R.S. RX-szel. A hollandon és Hansenen kívül Enzo Ide szereplése ismert még az EKS JC csapattal a továbbra is erősen hiányos mezőnyben.

Related posts

Leave a Comment