WRX: Mi történt legutóbb Barcelonában?

Azon a pályán tartják jövő hétvégén a Ralikrossz-világbajnokság szezonnyitóját, ahol 2020-ban – bár akkor még senki sem tudta – az utolsó versenyt: a Circuit de Barcelona-Catalunyán.

2020-ban ráadásul – a többi helyszínhez hasonlóan – dupla fordulót tartottak Barcelonában, a bajnokság hetedik és nyolcadik versenyét. Szombaton a döntőben nagy párharc dúlt két svéd világbajnok, Johan Kristoffersson és Timmy Hansen mögött: a páros többször összeért, a csatából pedig Hansen jött ki nyertesen, egyetlen győzelmét szerezte címvédő évében.

A második versenynap hőse a 2021-es mezőnyből hiányzó Andreas Bakkerud volt, aki már szombaton is nyert egy kvalifikációs futamot, ezúttal viszont az elődöntőben is leggyorsabb volt, így ő szerezte meg a finálé pole-pozícióját, annak ellenére, hogy a Renault Megane-nal a szezon addigi részében egyszer sem volt dobogóesélyes. Bravúros hétvégéje azonban egy nagy ütközéssel ért véget: a rajtnál ütközött Kristofferssonnal, a megforgó Renault-t pedig Robin Larsson találta telibe. Kristoffersson sérült autóval is megnyerte a döntőt, nyolcból negyedik sikerét szerezve a szezonban: a volkswagenes ekkor még nem tudhatta, hogy ezen a hétvégén világbajnok lett, mivel a szezon utolsó két versenyét Spában és a Nürburgringen törölni fogják. A napnak volt még egy különlegessége, a szabadkártyás Kárai Tamás első elődöntős szereplése.

Ugyancsak Barcelonában versenyzett a Super1600 Európa-bajnokság, az egyetlen alkalommal az egész 2020-as szezonban. Az elsőkerekesek számára is dupla fordulót rendeztek, melyek közül mindkettőt Jurij Belevszkij nyerte, fő ellenfele pedig az egy második és egy harmadik helyet szerző Volland Racing-es csapattárs, Marton Gergely volt. Az Európa-bajnokság sem tudott versenyezni Németországban, sőt a kevés forduló miatt az ő esetükben a bajnoki címet sem osztották ki. A most már RX3-nak nevezett kategória szezonja szintén Spanyolországban kezdődik el július 23-24-én.

Related posts

Leave a Comment