A 2020-as magyar bajnok is rajta volt az RX1 Európa-bajnokság teljes szezonos nevezési listáján. Mostanára elkészült G-FORS-féle Renault Clio fényezése is, amelyben szerepet kap a szokásos piros szín, valamint a jól ismert majmos logó is.
Csucsu harmadszor indul az RX1 (korábbi Supercar) Európa-bajnokságon, 2016-ban és 2018-ban már szerepelt a mezőnyben, akkor Forddal és Volkswagennel. 2017-ben pedig a világbajnokságon indult a Kia Rióval és szerezte meg az első magyar vb-pontot. Csucsu mellett Kárai Tamás és Luigi is beneveztek 2021-re a kategóriába, melynek szezonja augusztus 20-22-én kezdődik Höljesben.