Trófea a cseh CEZ-en

Az országos bajnokság szünete még tart, ám a hazai kilencszeres bajnok, Harsányi Zoltán már újra versenyzett: ismét egy zónafordulón vett részt, ezúttal egyik kedvenc pályáján, Sedlčanyban augusztus 7-8-án. Csehországból a harmadik helyezéssel távozott.

Az RXC Technics Motorsport ralikrosszosa a magyar bajnokság hosszú kimaradását kihasználva előbb Greinbachban, az osztrák sorozat és Közép-Európai Zóna futamán állt rajthoz tesztjelleggel, majd augusztusban a CEZ szezonjának hatodik fordulójára nevezett be a csapattal. Bár a Supercar kategóriában ezúttal nagyon kicsi mezőny gyűlt össze, az ellenfelek technikai szintje olyan magas volt, hogy a Mitsubishi Evo X-zel már az ellenük való helytállás is bravúrnak számított, különösen miután az első két kvalifikációs futamon műszaki hiba szólt közbe.

„Nagy kedvenc pályám Sedlčany, egy igazi ralikrosszpálya, a fele aszfalt, a fele murva, ugrató is van, igazi élményautózás itt menni. Sokszor versenyeztem már itt, utoljára két évvel ezelőtt” – számolt be a cseh hétvégéről Harsányi. „Jó volt a szervezés és az időjárással is nagy mázlink volt, mert csak akkor esett, amikor mi nem tudtunk versenyezni. Arrafelé egyébként is vad az időjárás, volt már, hogy elmaradt a verseny miatta.”

„Az első két előfutamot ki kellett hagynunk, mert volt egy speciális hibája az autónak, azt szereltük a harmadik futamig. A csapat jól dolgozott, így végül a harmadik futamtól fogva mi is beszálltunk. Az első két helyezett nagyon erős volt, sokkal újabb autóval. Megpróbáltam harcolni velük, közel voltam hozzájuk, de megelőzni nem sikerült őket. Így végül harmadik lettem a harmadik és negyedik futamon, aztán pedig a döntőben is” – részletezte a hétvége történéseit a kilencszeres magyar bajnok, aki az eredménynek köszönhetően ötödik helyre jött fel a CEZ pontozásában, pedig csak a versenyek felén indult el.

A folytatás hosszú várakozás után végre ismét a magyar bajnokság lesz: augusztus 20-22-én Greinbachban tartják a Ralikrossz-ob 2021-es kiírásának harmadik fordulóját. „Az évnek már rég eltelt több mint a fele, de mivel a szezon későn kezdődött, nekünk még csak Ausztria lesz a félpálya. Furcsa módon vagy sajnos egyszerre lesz a verseny a világbajnoksággal és Európa-bajnoksággal, és vannak olyan magyar versenyzők, akik ott indulnak inkább. Majd meglátjuk, mennyivel csökken az ellenfeleim száma, nehezebb vagy könnyebb lesz ettől a verseny” – tekintett előre a greinbachi futamra Harsányi Zoltán.

Related posts

Leave a Comment