Ki lehet magyar bajnok Nyirádon? – SuperCars, S1600, STC

Jön a 2021-es szezon fináléja november első hétvégéjén egy népszerű visszatérő pályán. Kategóriánként sorra vettük, ki nyerheti meg a vágyott magyar bajnoki címet a záróversenyen. Az első részben a „nagy” kategóriákkal kezdünk.

A SuperCars osztály első ránézésre nagyon szorosnak tűnik: hivatalosan Benyó Máté 137 pontos, Kárai Tamás 135 pontos – hátrébb a harmadik és negyedik helyen is hasonló a helyzet, Vass Zoltán 114, Luigi 112 ponttal rendelkezik. Figyelembe kell venni azonban a mínuszolást, a leggyengébb versenyeredmény levonását. Mivel Kárai és Luigi is kihagyott egy-egy hétvégét, mínuszolással együtt az állás a következő: Kárai 135 pont, Benyó 123 pont, Luigi 112 pont, Vass 100 pont. Kárai tehát nagy esélyekkel kezdi meg a hétvégét, Benyónak szerencsére is szüksége lesz, hogy ő szerezze meg a bajnoki címet.

A Super1600-ban hatból öt versenyt megnyert Körmöczi Balázs, 143 pontot szerzett a maximális 150-ből. Pontelőnye 23 pont Laczkó Lehel előtt, mínuszolással együtt is 21: sikere szinte garantált. Lencse Zoltán, aki csak hét pontra (mínuszolással nyolcra) van Laczkótól, még lehet második a pontversenyben.

Nem kell bajnoki esélyeket latolgatni a SuperTouringCars +2000-ben, mivel Vámosi Tibor már a Slovakia Ringen bebiztosította a kategória elsőségét: 129 pontja van, míg Béke Attilának 79, a második helyre még esélyes G. Nagy Zoltánnak 69.

Ugyanez a helyzet a SuperTouringCars -2000-ben, ahol Roman Castoral sokadszorra lett magyar bajnok a hat fordulón szerezhető maximális 150 pontjával. A második helyért viszont kiélezett csata dúl Held Zoltán és Répási Róbert között: 118 és 116 ponttal rendelkeznek, bár mínuszolás után kicsit nagyobb Held előnye, öt pont.

A harmadik SuperTouringCars kategória, az STC -1600 viszont szoros versenyt tartogat. Papíron Körmöczi Gergő 123, Fekete Dániel 108, Kailbach Gergely 97 ponttal rendelkezik, de utóbbi kettőnek volt kihagyott hétvégéje. Pontlevonás után Körmöczinek 113 egysége marad, ami szoros párharcot vetít elő Feketével.

Teljes bajnoki pontállás itt érhető el.

Related posts

Leave a Comment