Szabó Krisz mellett Kárai is indul a WRX-szezonzárón

A világbajnokság évadja november 27-28-án ér véget a Nürburgringen, dupla fordulóval, ahova 14-en adták le a nevezésüket – az egyik legnagyobb létszám a szezonban, melyet hiányos rajtrácsok jellemeztek.

A teljes szezonban részt vevő hét versenyző ott lesz a Nürburgringen – beleértve az összetett ötödik helyén álló Szabó Krisztiánt, valamint Kevin Abbringot is, aki Portugáliából hiányzott, –, hozzájuk hét alkalmi induló csatlakozik a két fordulóra. Köztük szerepel Kárai Tamás a Kárai Motorsport Audi S1-esével, aki a szezonnyitón, Barcelonában is indult a vb-n. A spanyol versenyen 11. helyen értékelték elődöntős szerepléssel, azóta pedig hetedik helyen zárta az Európa-bajnokság négyversenyes idényét, hétvégén pedig negyedik magyar bajnoki címéért küzd Nyirádon.

Egyéb érdekes nevek a nevezési listáról a Hyundai i20-szal induló Davy Jeanny, aki 2015-ben két futamgyőzelmet szerzett a sorozatban, ahol 2018-ban indult utoljára, valamint két bemutatkozó, a friss RX3-as Európa-bajnok Jurij Belevszkij a Volland Racinggel és a svéd Stefan Kristensson.

A Nürburgringen dől el a 2021-es világbajnoki cím: a duplán összesen 60 pont szerezhető, miközben az összetettben a 2019-es bajnok Timmy Hansen előnye 17 egység a címvédő és háromszoros világbajnok Johan Kristofferssonhoz, valamint 19 pont Kevin Hansenhez képest. Egyúttal ez lesz a világbajnokság utolsó robbanómotoros versenyhétvégéje az elektromos éra kezdete előtt.

A nürburgringi nevezési lista:

NO.DRIVERNAT.COMPETITORNAT.CAR
1Johan KRISTOFFERSSON*SWEKYB EKS JCSWEAudi S1
2Oliver O’DONOVANIRLOliver O’DonovanIRLFord Fiesta
9Kevin HANSEN*SWEHansen World RX TeamSWEPeugeot 208
21Timmy HANSEN*SWEHansen World RX TeamSWEPeugeot 208
23Krisztián SZABÓ*HUNGRX-SET World RX TeamFINHyundai i20
27Davy JEANNEYFRADavy JeanneyFRAHyundai i20
31Stefan KRISTENSSONSWETeam SKÅABSWEFord Fiesta
68Niclas GRÖNHOLM*FINGRX-SET World RX TeamFINHyundai i20
69Kevin ABBRING*NLDUnkorruptedFRARenault Mégane RS
73Tamás KÁRAIHUNKárai Motorsport SportegyesületHUNAudi S1
84Hervé KNAPICKFRAHervé KnapickFRACitroën DS3
91Enzo IDE*BELKYB EKS JCSWEAudi S1
92Anton MARKLUNDSWEHedströms MotorsportSWEHyundai i20
95Yury BELEVSKIY Volland Racing KFTHUNAudi S1

Related posts

Leave a Comment