Duplán dupla bajnok Vámosi

Tizenhat verseny, hat ország, tíz különböző versenypálya, öt dobogó. Év elején még gondolni sem mert a Vámosi RX csapata arra, hogy ennyire nehéz, ámde roppant eredményes szezont tud majd maga mögött 2022-ben. A Vámosi RX új autója remekül muzsikált 2022-ben, így az év végére megtelt a csapat polca újabb serlegekkel, hiszen öt bajnokságban sikerült dobogós eredménnyel zárniuk az évet. A magyar és az osztrák bajnoki címet megvédte Vámosi Tibor, a cseh és az olasz bajnokság +2000-es kategóriájában az összetett harmadik helyén végzett a tabellán, míg a legnehezebb feladat talán a…

Read More

Répási Róbert: Váltás az Eb miatt

Második ralikrosszos karrierjének harmadik szezonját a harmadik különböző kategóriában töltötte Répási Róbert: a ZONE RX és a Skoda Fabia az STC -2000 után az elsőkerekesek között is az élmezőnybe tartozott, a végeredmény az országos bajnokság második helyezése lett. A feljebb lépést kifejezetten a Nyirádra visszatérő Európa-bajnokság motiválta. A csapat akkor döntött a kategóriaváltás mellett, mikor tudomásukra jutott, hogy a Ralikrossz-Eb ismét Magyarországon fog versenyezni. A kétezres kategóriában gyengének bizonyult a Skoda motorja, a hajtáslánc pedig nem bírta a nagyobb nyomatékot, ami számos váltóhibát eredményezett. Úgy döntöttek, a fejlesztést a hajtás…

Read More

A Super1.6 új királya

Az Opel Astra G ránézésre talán nem tűnik a hazai Super1600 legfélelmetesebb ellenfelének, a felszín alatt lapuló csomag és a versenyző képességei azonban a kategória magyar bajnoki címét érték. Laczkó Lehel minden pályán az élmezőnyben küzdött, és hét nekifutásból négy győzelmet is megszerzett. Harmadik, második és első – így lépdelt előre a Super1600 tabelláján a kategóriájában töltött három év során Laczkó Lehel. Abban a divízióban lett magyar bajnok 2022-ben, amely tele van modern ralikrosszautókkal, és időnként még az Európa-bajnokság élmenői is beneveznek gyakorlásként. Ilyen riválisokat győzött le Kotán Péter mentoráltja…

Read More

Benyó Máté: Alkalmazkodásban első

A bajnoki második helyezés az egy évvel korábbi eredményt tükrözi: de mind Benyó Máté, mind csapata nagyot lépett előre a két győzelmet is hozó 2022-es szezonban. Ebben fontos szerepe volt az autócserének – a fiatal pilóta az utolsó versenyeket már a Peugeot 208-cal teljesítette. Benyó Máté a Ford Focusszal sem vallott szégyent a szezon versenyeinek háromnegyedében: a régebbi autóval győzelmet szerzett Máriapócson, valamint háromszor is második helyen futott be, mind a döntők, mind az előfutamok többségében meg tudta szorongatni Kárai Tamást. Csupán öt nappal a második nyirádi hétvége előtt azonban…

Read More

Itthon és nemzetközi fronton is kiválóan teljesített Kárai Tamás

A hazai versenyek mellett az Európa-bajnokság volt a fókuszban a tapasztalt pilóta számára, aki 2021 után idén is elképesztő évet tudhat maga mögött. Sikerült megvédenie magyar bajnoki címét, ráadásul pályafutása legjobb eredményét érte el az Euro RX1 mezőnyében. A 2022-es idénybe is hatalmas elánnal vetette bele magát Kárai Tamás, aki újfent tényezőnek számított Magyarországon és az Európa-bajnokság fordulóin egyaránt. Az Audi S1 volánja mögött ülő versenyzőnek idén a bajnoki címvédés volt az elsődleges cél itthon, ezért minden egyes versenyen jelen volt, két hétvégével a szezon zárása előtt pedig már behozhatatlan…

Read More

Hihetetlen család: Három Mózer versenyzett idén

2022-ben sem lassítottak Mózerék, miután a családfővel ebben az évben is komolyan számolni kellett az Európa-bajnokság mezőnyében, míg fiai közül Márk után már Kristóf is megmérettette magát a Swift Hybrid RX Cup legjobbjai között. A mögöttünk hagyott szezonban is érdemes volt figyelemmel követni a Mózer család tagjainak szereplését, annál is inkább, mert ebben az esztendőben már hárman küzdöttek a pozíciókért, igaz nem mindenki futott teljes szezont. Az ifjabbak közül Mózer Márk számára elég rövidre sikerült az év, akárcsak öccsének, akivel egy ízben egymás ellen is versenyezhettek. „A Nyirádon rendezett Eb-futam…

Read More

Szabó Krisztián: Fejétől bűzlik

Menesztették a Ferrari csapatfőnökét. Jogos volt az elmúlt időszak legjobb szezonja után elküldeni Mattia Binottót, ki lenne a megfelelő utód a vezetői pozícióban – és a fő kérdés, megoldja-e a csapat problémáit a csere? Ahogy mondani szokták, fejétől bűzlik a hal. Szerintem idén a Ferrari bukta el a világbajnoki címet. Nem leértékelve Verstappen teljesítményét, év elején még nagyon a Ferrarinak állt a zászló, de még az egész szezont tekintve is több időmérőt nyertek, mint a Red Bull. Mégis sok versennyel a vége előtt bebiztosította a bajnoki címet Verstappen, ennek az…

Read More

2023: Tripla Nyirád, egy Máriapócs a tervezett naptárban

Belenéztünk a következő év tervezett – de még nem véglegesen elfogadott – Ralikrossz-ob versenynaptárába. A szezon Nyirádon kezdődne és végződne, már szeptemberben. A Vörös Katlanban március 19-i hétvégén tartott szezonnyitó után következne áprilisban Máriapócs és a Kakucsring. A RabócsiRingen a húsvéti lenne az egyetlen verseny: pünkösdön már nem tartanának futamot a pályán. A tervezet szerint három hónap kimaradás után jönne másodszor Nyirád július végén, majd augusztusban az egyetlen külföldi forduló, Greinbach. A szezont szeptemberben Kakucs másodszor és Nyirád harmadszor zárná, szeptember 24-én már véget érne az évad. Hét verseny négy…

Read More

A WRX és Euro RX 2023-as versenynaptára

A tervek szerint újra globálissá válik a világbajnokság, egy-egy versenyt tartanak Afrikában és Ázsiában is. Az Európa-bajnokság pedig újra Magyarországon, Nyirádon kezdődik. A Ralikrossz-vb következő szezonja júniusban a hagyományos északi pályákkal indul, a norvégiai Hell-lel és svéd Höljessel, melyeket egy nagy visszatérő, Lydden Hill, a ralikrossz születésének helyszíne követ. Változik a belga és német forduló házigazdája, Spa helyett Mettet, Nürburgring helyett az Estering került vissza a naptárba, a kettő közé ékelődik a portugál helyszín, Montalegre. Az európai szezon szeptemberben véget ér, októberben kerül sor Dél-Afrikára, ahol 2022-ben nem tudtak versenyt…

Read More