Bartha Aurél: Tökéletes szezonkezdet

Egy szűk létszámú mezőnnyel, hideg és szeles időben indította az idei évet a hibrid kategória, melyet a nyíregyházi pilóta uralt az első versenyhétvégén.

A szoros mezőny és az időjárás sem könnyítette meg ifj. Bartha Aurél dolgát, aki tavaly debütált a vegyes hajtású Suzuki volánja mögött. Úgy látszik, hogy a hibridek mezőnyében új otthonra talált, miután a Máriapócson rendezett szezonnyitó hétvégén már az előfutamok során is magabiztos volt.

„Küzdöttünk a körülményekkel, hiszen felázott a murvás rész, sok helyen megállt a víz és a sár. Az előfutamok során kipörgettek, az ajtómnál fogva toltak, de így is sikerült abszolválni egy második helyet, és a következő két előfutamot megnyerve a döntőben az első helyről rajtolhattam” – mesélte ifj. Bartha, aki végül egy nagyszerű stratégiával verte meg legfőbb riválisát.

„A döntőben sikerült a rajtot nagyszerűen elkapnom, és az első körben akkora előnyt felépítenem, hogy utána rögtön letudtam a jokert. Vaskó Dominik ért be szorosan mögém, de jó volt a taktikám, és előtte tudtam maradni. Egymás mellé értünk, viszont én voltam belül az ideális íven, így sikerült elmennem, a hátralévő körök pedig már csak a védekezésről szóltak. Nagyon akartam már egy győzelmet Máriapócson” – tekintett vissza.   

A Swift Hybrid RX Cup idei első győztese számára jelentős kihívásokat tartogat a folytatás.

„Mindenképp szeretnénk a bajnoki címig eljutni, minden egyes futamon a maximumot adni és behúzni a dobogós helyezéseket. Ez persze nemcsak tőlünk függ, hanem a technikától is, illetőleg a következő verseny a Monoriringen lesz, ami egy új pálya. Nem ismerem, de hála az égnek másoknak sincsen több tapasztalata a kategórián belül, szóval egy érdekes versenynek ígérkezik. Sajnos ott murva nincsen, ami számomra egy hátrány lesz, de megpróbálok ismét futamot nyerni” – tette hozzá.

A cikk eredetileg az Autósport és Formula Magazinban jelent meg.

Related posts

Leave a Comment