Az angol és svéd nyitóversenyek után „szülőföldjén”, az amerikai kontinensen folytatódik az NRX. Minnesotában a címvédő bajnok Travis Pastrana megszerezte idei első győzelmét.
Az európai fordulókon az északiak uralták a versenyeket, Lydden Hillen Robin Larsson, Hellben Andreas Bakkerud nyerte meg a Group E-t. Larsson az ERX Motor Parkban is gyors volt, ő zárta élen a kvalifikációt és a döntőben is pole-pozíciót harcolt ki. Ott azonban csak második lett, miután a 2021-es bajnok Pastrana már az elején átvette a vezetést. Fraser McConnell megszerezte a dobogó utolsó pozícióját, miután szombati balesete után teljesen újjá kellett építeni autóját – ugyanez történt Andreas Bakkeruddal, aki negyedik helyezést ért el. Ezen a versenyen debütált a sorozatban a Formula-1-es világbajnok Jenson Button, aki végül nem jutott be a Group E döntőjébe, az utolsó, 10. helyen rangsorolták.
Az egyszer első és kétszer második Larsson 161 pontjával vezeti az összetettet. Bakkerud 140, McConnell 114, Pastrana pedig 103 ponton áll három forduló elteltével.
Tommi Hallmann hétvégi két győzelmével megszerezte az NRX NEXT európai értékelésének bajnoki címét – az a furcsa helyzet állt elő, hogy ebben a pontozásban Minnesota pótolta a betétsorozat finn versenyét. Pastrana egy másik győzelmet is szerzett, a Side-by-side kategóriát szintén megnyerte vasárnap.