Gyászban az autósport, 55 évesen hómobil-balesetben életét vesztett Ken Block. A többség Gymkhana-videóiról ismeri, de rali- és ralikrosszversenyeken is indult, köztük a világbajnokságon az első években.
A WRX a 2014-es szezonban vette a kezdetén, és ebben az évben állt először rajthoz saját csapata, a Hoonigan Racing Division Ford Fiestájában: a vb történetének harmadik állomásán, a norvégiai Hellben volt az első hétvégéje, és máris megmutatta az európai versenyzőknek, mire képes. Harmadik helyen végzett a vb-mezőnyben az egyetlen győzelmét szerző Reinis Nitiss, valamint a bajnokságot végül megnyerő Petter Solberg mögött. Az ugyanitt tartott Eb-fordulón pedig győzelmet szerzett.
„Egy versenyző mindig a legjobbak ellen akarja próbára tenni képességeit, az pedig régi igazság, hogy a világ legjobb ralikrosszversenyzői Európában találhatók” – beszélt elismerően a WRX-ről a dobogós eredmény után Block. „A GRC jó széria néhány nagyszerű feltörekvő amerikai versenyzővel, de az egy relatív új széria. A ralikrossz Európában született és itt fejlődött, ezért nagyon jó pályái vannak, és tehetséges versenyzőkből álló mezőny. Át akartam menni és megnézni, hol állok a srácokhoz képest, az ő pályáikon és ő szabályaik szerint. A harmadik hely egy elég jó megerősítés volt számomra.”
Abban az évben még egyszer indult el, szintén döntős eredménnyel Loheacban, majd a Hoonigan csapat 2016-ban csatlakozott teljes munkaidősként a vb-hez, ezúttal már Focusszal. Block a második versenyen, Hockenheimben ismét a dobogó legalsó fokára állt, így ezen a ponton 50 %-os top 3-as aránnyal rendelkezett, de az esetek többségében nem jutott be a döntőbe – a legjobb eredményeket csapattársa, Andreas Bakkerud szállította, aki hatodik lett. Bajnoki eredményben Block számára jobban sikerült a 2017-es szezon, kilencedik lett, de ebben az évben már nem szerepelt döntőben, így dobogón sem. Az év végén a Ford megszüntette támogatását, így a csapat és Block is kiszállt a sorozatból.
WRX-es pályafutása ezt a két teljes szezont ölelte fel, de ki kell emelni az amerikai Global Rallycrossban mutatott teljesítményét is: hat versenyt nyert, 2014-ben pedig – kijelenthető, ez volt legjobb ralikrosszos éve – második lett az összetettben, csupán öt ponttal Joni Wiman mögött.
Nyugodj békében, Ken Block!