Ifj. Bartha: Fókuszban a ralikrossz

A 2022-es szezon teljes egészében a ralikrosszról szólt ifj. Bartha Aurél számára. A ralis múltú versenyző három döntőt is megnyert a hibrid kategóriában, a bajnoki címet így nagy fölénnyel húzta be: minden a tervek szerint alakult az év folyamán.

A nyíregyházi versenyző 2021-ben kóstolt bele először a ralikrossz szakágba, a Swift Hybrid RX Cup kategóriában: habár nem vett részt minden versenyen, az évet így is az összetett harmadik pozíciójában zárta, háromszor is a dobogó második fokára lépve. Eközben folytatta ralis pályafutását is, és bajnoki címet szerzett a P/12-es kategóriában.

2022-ben a rali háttérbe szorult, a ralikrossz került az elsődleges helyre, azzal a célkitűzéssel, hogy nagy dolgot hajtson végre a hibrid Suzukival. Az eredmények pedig jöttek az elejétől fogva: a tavalyi második helyezések után Bartha megszerezte első győzelmét a szezonnyitón, Máriapócson, az eredményt pedig megismételte az M-Ringen. Ezzel rögtön a bajnoki cím fő esélyesévé lépett elő a kis létszámú, de erős ellenfeleket felvonultató kategóriában. A folytatásban azonban nem feltétlenül jött ki úgy a lépés, ahogy szerette volna: a következő máriapócsi verseny döntőjében egy ütközés következtében falnak csapódott, Nyirádon pedig féltengelytörés miatt kellett kiállnia, miután az első pozícióból rajtolt. Így is a harmadik és negyedik helyen rangsorolták, az előfutamokon szerezhető pontokkal együtt pedig már akkora előnye volt a bajnokságban, hogy nem lehetett befogni. Így már tét nélkül a második nyirádi látogatáson a 2021-es bajnokot, Vaskó Dominikot nagy csatában legyőzve szerezte meg szezonja harmadik sikerét, Kakucson pedig egy második hellyel búcsúztatta az évet.

„Visszatekintve ebben az évben minden tökéletesen úgy sikerült, ahogyan elterveztük. Majdnem minden versenyen a maximumot hoztuk, leszámítva azt a két kiesést, így teljes mértékben elégedett vagyok az évvel” – mondta a bajnoki elsőséget érő szezonról ifj. Bartha Aurél. „A legjobb idei versenyeimnek a két nyirádit tartom. Már az elsőn nagyon jó tempót diktáltunk, mielőtt technikai hiba miatt kiestünk, a másikat viszont zokszó nélkül megnyertük.”

„Bár a létszám kicsi volt, mégis kemény banda verődött össze, tapasztaltabb és fiatal versenyzőkkel egyaránt. Amikor Vaskó Dominik elindult, továbbra is nagyon erős ellenfél volt, Körmöczi Ákos pedig rettentő gyorsan tud felzárkózni és keményen versenyez” – ismerte el ellenfeleit a Swift Hybrid RX Cup 2022-es győztese.

A bajnoki cím megnyerésével ifj. Bartha Aurél teljesítette feladatát a ralikrosszban: a következő szezonban lapoz egyet, és visszatér a rali szakágba, ahol a Mitropa Kupában vagy a román bajnokságban tervez rajthoz állni. A Bartha család azonban jelen lesz a zárt pályákon is, mivel a versenyző húga elkezdi pályafutását a Junior Kupában.

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2022-ben jelent meg.

Related posts

Leave a Comment