Az elődöntőig jutott ifj. Kiss László a nyirádi Eb-szezonnyitón

Tizenhárom év szünet után állhatott rajthoz a Ralikrossz Európa-bajnokságon ifj. Kiss László, aki balszerencsés kezdés után magabiztos és konzisztens versenyzéssel egészen az elődöntőig menetelt a színvonalas nyirádi idénynyitó versenyhétvégén. Ifj. Kiss László már nagyon várta a nyirádi versenyt, hiszen 2020-as ralikrosszos visszatérése óta az egyik legfőbb célja volt, hogy újra az európa-bajnoki mezőnnyel mérhesse össze tudását. A kezdés nem indult zökkenőmentesen, hiszen a szabadedzéseken váltó probléma hátráltatta, az első előufatam során pedig a nagy por miatt szinte semmit nem látott, így a húsz fős mezőnyben csak a tizennyolcadik helyet tudta…

Read More

Enyhe agyrázkódást is összeszedett Kiss László Máriapócson

Ifj. Kiss László abban bízott a máriapócsi ralikrossz szezonnyitó előtt, hogy csapatával visszatallálnak a dobogóra vezető útra, ám ezúttal sajnos nem a terveik szerint alakult a húsvéti versenyhétvégé. Reményeik szerint májusban az Európa-bajnokság nyirádi futamán javíthatnak majd. Az első szabadedzés még úgy kezdődött, ahogy a csapat megtervezte, hiszen Lackó a második legjobb időt tudta autózni. A második gyakrolásra viszont a változó körülmények között nem sikerült megtalálni az ideális beállításokat, így nem tudtak tovább gyorsulni. Az edzéseket követően így vegyes érzésekkel állhatott az első előfutam rajtjához Laci, aki ezúttal elrontta rajtott,…

Read More

Ifj. Kiss László: Ugyanaz a technikai hiba kétszer

Az elmúlt hétvégén számos kihívással kellett szembenéznie ifj. Kiss Lászlónak, de magabiztos elődöntős teljesítményét követően visszatérése utáni második futamon is komoly esélye volt a győzelemre amitől ezúttal a technika ördöge fosztotta meg a döntőben. Remekül kezdte a pünkösdi rallycross versenyt ifj. Kiss László, hiszen sikerült a legjobb időt autóznia az első szabadedzésen. A korai siker azonban komoly áldozatot követelt. A gyakarolás folyamán  kigyulladt a Peugeot 208 WRX kardánalagútjában lévő hővédő, ami miatt második szabadedzést Lackó kénytelen volt kihagyni. Az első előfutamban aztán a rajtnál akadtak gondok a rajtprogram hibája miatt…

Read More

Ifj. Kiss: Álomszerű visszatérés

Az idei év minden sportoló számára rendhagyó volt. Különösen igaz ez ifj. Kiss László esetében, aki pályafutása legnagyobb kihagyását követően állt rajthoz a Miskolc és az Eger Ralin, majd csonka szezonja lezárásaként újra kipróbálta magát ralikrosszban, ahová győzelemmel tért vissza. Ifj. Kiss László a tavaly novemberi Rally Hungary után nem gondolta volna, hogy nyolc hónapot kell majd várnia, hogy újra ott álljon egy gyorsasági szakasz rajtjában, de közben jött egy világjárvány, amely mindenki életét felforgatta. Az augusztusi Miskolc Ralin így egyértelműen a versenyzésbe való visszarázódás volt a cél, amelyet egy…

Read More

Hangulatos videón ifj. Kiss László visszatérése

Amilyen jól sikerült a verseny, olyan jól sikerült az összefoglaló videó is ifj. Kiss László és a Speedbox Racing Team máriapócsi szerepléséről. Annak, aki esetleg lemaradt volna: a 2008-as magyar bajnok, ifj. Kiss László 12 év szünet után indult újra ralikrosszversenyen, azzal a Peugeot-val, amellyel öccse, Kiss Pál Tamás nyert két hazai ob-címet. Kiss minden várakozást felülmúlva megnyerte a szezonzárót, megelőzve a 2020-as év főszereplőit. Egy interjút korábban már közöltünk vele, amelyben elmondta: ez csak a felmérő volt, jó esély van rá, hogy teljes szezonra is vissza fog térni.

Read More

Ez volt a felmérő Kiss László számára, folytatná a ralikrosszban

Nagy visszatérésnek lehettünk tanúi Máriapócson: több mint tíz év szünet után indult újra a SuperCarban a 2008-as bajnok, ifj. Kiss László, aki a nívós mezőnyben is képes volt győzni. „Ez már régóta fogalmazódott bennem. Amikor az öcsém versenyzett és jártam neki segíteni, akkor is nagyon tetszett, amit láttam. És azért a ralikrossz mindig is a szívem csücske volt” – mondta el Máriapócson ifj. Kiss László. „Tény, hogy az elmúlt 12 évben raliztunk, ahol azt gondolom, hogy voltak szép eredmények is. Viszont így, hogy bővült a család, a munkám egyre több,…

Read More

Tíz év után tér vissza a ralikrosszba Kiss László

Lesz egy nagy visszatérője az RX OB máriapócsi szezonzárójának: a 2008-as bajnok, ifj. Kiss László sok ralis szezon után indul újra a ralikrosszban. Azt a Peugeot 208 SuperCart használja majd, amellyel öccse, Kiss Pál Tamás 2016-ban és 2017-ben megnyerte az országos sorozatot, valamint az Európa-bajnokságon is számos dobogót ért el. Nem kizárt, hogy ez a futam egy állandó jellegű visszatérést alapoz meg. „Hosszú ideje gondolkodtam már rajta, hogy újra rajthoz álljak rallycrossban, hiszen egy folyamatosan fejlődő és izgalmas szakágról van szó. Az utolsó lökést az adta meg, hogy év elején…

Read More