Öt autó a SuperCars-mezőnyben Máriapócson

Az M-Ringhez hasonlóan a RabócsiRingen is kis mezőnyök várhatók a Ralikrossz-ob topkategóriáiban. A SuperCars és a Super1600 versenye is öt résztvevővel zajlik majd. Népes, tízfős rajtráccsal indult a SuperCars az első, húsvéti máriapócsi viadalon, ezért úgy tűnt, a 2022-es szezon is az előző év nagy létszámaival folytatódik a csúcskategóriában. Monorierdőn azonban már csak négy autó állt ki: a négyszeres országos bajnok Kárai Tamás, a bajnokságban második helyet elfoglaló Koncseg Zoltán, a tavalyi második Benyó Máté, valamint Antal István. A nevezési lista szerint ők négyen indulnak június 4-5-én a RabócsiRingen, kiegészülve…

Read More

Végre dobogón Kis Vadkutya

A harmadik sorból száguldott előre a döntőben és 24 ezredmásodperccel, de felfért a dobogóra Máriapócson a fiatal pilóta, aki hasonló folytatásban bízik. Küzdelmes hétvégét teljesített Máriapócson ifj. Nedecki László, de ahogy fogalmazott: a sok munka után végre sikerült elérniük a hőn áhított dobogós eredményt a Hankook Racer Cupban. „Már az előfutamokban is sikerült nagyon jó tempókat autózni, és az elődöntőt az első sorból várhattam. Ezt követően sikerült a döntőbe is bejutni, igaz csak harmadik soros rajtpozíciót foglalhattam el. Itt mindent feltettem egy lapra, és az utolsó kör utolsó méterein sikerül…

Read More

Fékpadtól dobogóig

Az első rajtkockából indult és harmadik helyen futott be a döntőben a 9-es Audi Máriapócson. A SuperTouringCars +2000 bajnoka, Koncseg Zoltán pályafutása első dobogóját szerezte a csúcskategóriában. „Nem, abszolút nem gondoltam volna én sem, hogy eddig fog tartani!” – válaszolta Koncseg Zoltán, mikor arról kérdeztük, egy évvel ezelőtt, mikor belevágott a SuperCars-projektbe, számított-e rá, hogy ennyit kell várnia az első dobogós helyezésre. 2021-es újonc szezonját csuklótörés és kihagyott futam is nehezítette, a legjobb versenyeredmény negyedik pozíció volt. „Szerettük volna előbb elérni, de tudomásul kellett venni, az Audi teljesen más autó,…

Read More

Bészi: Irány a ralikrossz

Hirtelen jött ötlettől vezérelve újra teljes évet megy a SuperTouringCars +2000-ben a kategória 2018-as bajnoka. Az első forduló előfutamainak két féltengelytörése után kiváló eredmény, hogy nem csupán a döntőbe jutás sikerült, de a harmadik hely is meglett Bészi számára. „Mikor megláttam a sűrű és rendkívül színvonalas mezőnyt a máriapócsi nevezési listán, akkor jött a hirtelen ötlet, hogy szeretnék én is közöttük lenni” – meséli Bészi, hogyan került vissza a kategóriába, ahol utoljára 2019-ben teljesített egész szezont. „Az eredeti terv szerint egy-két futamra ugrottam volna be egy egyszerűbb technikával, csak a…

Read More

Korda Racing: Felemás mérleg Máriapócson

A hétvégén kezdetét vette a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, és a máriapócsi idénynyitóról csak látásmód kérdése, hogy félig tele, vagy félig üres „pohárral” távozott a Korda Racing. A Korda Racing rajthoz állt valamennyi versenyzője maradandót szeretett volna alkotni az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokságának elmúlt hétvégi, Máriapócson rendezendő idénynyitóján. A csapat tagjai – versenyzők, szerelők és vezetők – valamennyien a maximumot adták ki magukból, ám ez különböző okok miatt felemás eredményt hozott. A Supercar mezőnyében a tavaly ugyanebben a kategóriában abszolút második helyen végző Benyó Máté, aki a második szezonját…

Read More

Enyhe agyrázkódást is összeszedett Kiss László Máriapócson

Ifj. Kiss László abban bízott a máriapócsi ralikrossz szezonnyitó előtt, hogy csapatával visszatallálnak a dobogóra vezető útra, ám ezúttal sajnos nem a terveik szerint alakult a húsvéti versenyhétvégé. Reményeik szerint májusban az Európa-bajnokság nyirádi futamán javíthatnak majd. Az első szabadedzés még úgy kezdődött, ahogy a csapat megtervezte, hiszen Lackó a második legjobb időt tudta autózni. A második gyakrolásra viszont a változó körülmények között nem sikerült megtalálni az ideális beállításokat, így nem tudtak tovább gyorsulni. Az edzéseket követően így vegyes érzésekkel állhatott az első előfutam rajtjához Laci, aki ezúttal elrontta rajtott,…

Read More

Kárai és Susta győzelmével indult a szezon Máriapócson

Elődöntőben kieső esélyesek a SuperCarsban, Eb-menők a Super1600-ban, kizárások az STC -2000-ben a RabócsiRingen. Újra Máriapócson vette a kezdetét a Ralikrossz Országos Bajnokság – a húsvéti versenyhétvégén különbség volt a megszokotthoz képest, hogy vasárnap és hétfő helyett szombaton és vasárnap zajlott az akció, hiszen hétfőn egy önálló műsorszám, a Legendák Tornája kap főszerepet a RabócsiRingen. A címvédő bajnok, Kárai Tamás győzött a 10 fős SuperCars kategóriában, míg a dobogó második fokára a CEZ tavalyi nyertese, Zbigniew Staniszewski állt fel. A lengyeltől alig négy tizedmásodpercre maradt le a kvalifikációs futamot és…

Read More

13 fős SuperCar-mezőny áll rajthoz Máriapócson

A végleges rajtlista alapján kitesz magáért a csúcskategória az országos bajnokság szezonnyitóján, de 10 fővel a Super1600 is régen volt ennyire népes. Az előző szezon főszereplői, a négyszeres magyar bajnok Kárai Tamás, Benyó Máté és Luigi újra jelen lesznek a SuperCarsban – utóbbi Ford Fiestára váltva –, és az elmúlt évek visszatérő vendégszereplője, ifj. Kiss László is rajthoz áll az évadnyitón a Peugeot-val. Vass Zoltán és Vass Csaba nem vesznek részt a teljes szezonban, de jó hír, hogy a RabócsiRingen ők is indulnak. A tavalyi mezőnyből egyedül Mózer Márkot hiányoljuk.…

Read More

Harsányi harcos hétvégéje

Megint egy hellyel maradt le a döntőbe jutásról a ralikrossz kilencszeres magyar bajnoka. A szezon ötödik versenye Máriapócson nem volt sétagalopp Harsányi Zoltán számára, minden egyes kvalifikációs futamban szoros csaták dúltak. A Ralikrossz Országos Bajnokság ötödik fordulójának helyszíne Máriapócs volt, ahol év elején egyszer már szerepelt a hazai mezőny. Az RXC Technics Motorsport veteránját, Harsányi Zoltánt ezúttal nem fogadta kegyeibe az időjárás, és egy csepp eső segítsége nélkül kellett helyt állnia a SuperCars-mezőnyben. A technikailag rendkívül magas szinten álló ellenfelek között minden egyes helyért meg kellett küzdeni: a Mitsubishi Lancer…

Read More