Nagy Benjámin: Nyerő joker

Az elmúlt két évben pályaversenyeken találkozhattunk Nagy Benjámin nevével, pályafutása azonban új irányt vett a 2020-as szezonban, és mostantól a ralikrossz került a középpontba. A Swift Hybrid RX Cupban az elejétől fogva az élmezőnybe tartozott, és nem kellett sokat várni az első győzelemre sem. A hibrid kategória világviszonylatban is egyedülálló géposztály – minden résztvevő számára azonos Suzuki Swiftekkel –, amely idén került be az országos bajnokság programjába. Miért erre a különleges kategóriára esett a választás? „Idén mindenképpen ralikrosszban gondolkoztunk, mert a gyorsasági szakágban sajnos nem láttunk olyan következő lépcsőt, aminek…

Read More

67 évesen újra versenyzett a magyar ralikrossz úttörője

Maruzsi László személyében a hazai autósport veteránja indult a ralikrossz-ob utolsó futamain: a sokat látott versenyző jelen volt a 80-as években a szakág indulásánál. De többről van szó egy egykori pilótánál, igazi polihisztorról beszélünk, aki kaszkadőrként, futballbíróként és feltalálóként is ismert. Érdemes volt újra versenyautóba ülnie, hiszen dobogós helyig jutott el a Swift Hybrid RX Cup kategóriában. Maruzsi László pályafutását jellemzi, hogy 1991-ben őt választották az év autóversenyzőjének – ralikrosszos eredményei miatt. Maruzsi ekkor évek óta versenyzett a szakágban, melynek alapítói között szerepelt 1984-ben, amikor először rendeztek bemutatóversenyeket idehaza. Hosszú-hosszú…

Read More

Hullottak az esélyesek, Mózer Attila győzött Kakucson

Fordulatos döntőket láthatott szinte minden kategóriában a szép számmal kilátogató közönség a ralikrossz-ob negyedik fordulóján. Nem Mózer Attila (SuperCar) az egyetlen meglepetésgyőztes: Nagy Benjámin (Swift Hybrid RX Cup), Somogyi Márk (Hankook Racer Cup) és Körmöczi Gergő (Magyar Kupa) első győzelmüket szerezték. Teljesen kiszámíthatatlanul alakult a SuperCar kategória a Kakucsringen. A három előfutamot Kárai Tamás húzta be, úgy tűnt, az audis sima győzelmet szerez Greinbach kihagyása után. Az első elődöntő rajtja után azonban ütközött, kiforgott, hétvégéje pedig véget is ért ezen a ponton, a döntőbe sem került be. A bajnokságot vezető…

Read More

A világelső magyar hibrid ralikrossz-kategória

Sporttörténeti premier, magyar innováció és egyetemisták a projekt mögött: a több szempontból mérföldkövet jelentő kakucsi versenyhétvégén színre lépett a Swift Hybrid RX Cup névre hallgató egyedülálló kategória. Hat autóval – a volán mögött a magyar autósportban jól ismert nevekkel, mint Turi Tamás és Luigi – vette kezdetét a ralikrossz-ob legújabb kategóriája, a hibriddé alakított Suzuki Swiftek küzdelme. A Swift Hybrid RX Cup főszervezője, Schindler Attila az Autósport és Formula Magazin stúdiójába látogatott, ahol a géposztály születéséről és az első futam tapasztalatairól beszélgettünk vele.

Read More