Duplán dupla bajnok Vámosi

Tizenhat verseny, hat ország, tíz különböző versenypálya, öt dobogó. Év elején még gondolni sem mert a Vámosi RX csapata arra, hogy ennyire nehéz, ámde roppant eredményes szezont tud majd maga mögött 2022-ben. A Vámosi RX új autója remekül muzsikált 2022-ben, így az év végére megtelt a csapat polca újabb serlegekkel, hiszen öt bajnokságban sikerült dobogós eredménnyel zárniuk az évet. A magyar és az osztrák bajnoki címet megvédte Vámosi Tibor, a cseh és az olasz bajnokság +2000-es kategóriájában az összetett harmadik helyén végzett a tabellán, míg a legnehezebb feladat talán a…

Read More

Vámosi osztrák bajnok és vezeti a CEZ-t

Nem sikerült a legeredményesebben az STC +2000 magyar különítményének a melki zónaverseny, Held Zoltán és Gabay Zion nem jutottak a döntőbe, Vámosi Tibor pedig csak a dobogó legalsó fokára állt. A kategóriában erős, 13 fős mezőnyben kellett bizonyítani: Vámosi Tibornak kuplungproblémái voltak az osztrák pályán, ráadásul a kormány is eltörött az első körben, a döntő harmadik helyét azonban így is sikerült elhoznia. Held nyolcadik, Gabay kilencedik lett végül az értékelésben. Az eredménnyel Vámosi Tibor megvédte 2021-es osztrák bajnoki címét, habár még van hátra verseny a szezonból, a szeptemberi nyirádi viadal…

Read More

Szabó Krisztián Pembrey-ben, Vámosi Tibor Greinbachban győzött

Hat trófeát halmoztak fel a magyarok külföldön: a kétszeres Európa-bajnok a brit bajnokság RX150 kategóriájában szerzett egy második és egy első helyet vendégként, míg az osztrák sorozat és a CEZ versenyén Vámosi és Held Zoltán STC +2000-ben az első-második helyet hozták el mindkét versenynapon. A szombati nap, melyen a brit ralikrosszbajnokság szezonjának harmadik fordulóját tartották, a tanulásról szólt Szabó Krisztián számára a crosskart jellegű egységes RX150 versenygéppel: negyedik és hatodik helyeket szerzett a kvalifikációs futamokon, a döntőben viszont meglett a második hely Nick Priddy mögött. Vasárnap már lendületben volt, mindhárom…

Read More

Duplán bajnok lett Vámosi

Trófeákban gazdag szezont teljesített a Vámosi–Borka csapat: Vámosi Tibor a SuperTouringCars +2000 mezőnyének legjobbja volt idehaza, ráadásul év közben a CEZ-hez is csatlakozott, ahol másodikként végzett. Borka Péter idénye ellenben sajnos rövidnek bizonyult: csak egy versenyen vett részt. Miután az előző szezonban másodikként zárta az STC +2000 értékelését, Vámosi Tibor célja csak egy lehetett: magyar bajnoki címet szerezni a kategóriában. És valóban, az ezüst BMW E36 többnyire csak a hátsó lökhárítóját mutatta a többieknek: Vámosi hétből négy versenyen is győzött a szezon során, így nagy pontkülönbséggel megnyerte a géposztályt. Az…

Read More

Négy újabb dobogó a CEZ-ben Csehországban

Castelletto után egy héttel újra versenyzett a Közép-Európai Zóna, a helyszín ezúttal Sedlčany volt, a sorozat hatodik idei állomása. Körmöczi Balázs, Vámosi Tibor és Held Zoltán újabb dobogókkal gyarapodott, és ezúttal az első háromban végzett Harsányi Zoltán is. Harsányi a kis létszámú Supercar kategóriában képviselte a magyarokat, ahol harmadik helyen zárta a döntőt. A Super1600-ban Körmöczi Balázs a négy kvalifikációs futam után negyedik helyen állt, de végül egy második pozícióval zárta a hétvége legfontosabb szakaszát Jiři Šusta mögött – a tabellát pedig az első forduló kihagyása ellenére vezeti. A SuperTouringCarsban…

Read More

Remek éve volt Vámosi és Borka csapatának

A Vámosi Tibor és Borka Péter által 2017-ben alapított ralikrosszcsapat mindkét pilótája az év végi második helyet szerezte meg 2020-ban. A ralikrosszbajnokságban vitézkedő Vámosi Tibor idei második helyét talán könnyebb volt megszerezni, mint a tavalyi harmadikat. Összeállt a technika, a pilóta összeszokott az autójával, és a rengeteg edzés meghozta gyümölcsét: a rövid szezon ellenére végig ott loholt Koncseg Zoltán nyakán, de végül nem talált fogást rajta. Vigaszt nyújtott azonban számára, hogy júliusban rajthoz állt egy osztrák bajnoki futamon, ahol az első versenynapon megcsipkedte, majd a másodikon le is győzte az…

Read More