Szabó Krisztián: Csak elveszíthetik

Feléhez érkezett a Formula–1-es szezon a nyári szünetben. A Red Bulltól és Verstappentől a bajnoki címet elvenni már nem lehet, a Ferrari-átok pedig Leclerc-t is utolérte. Az évad kezdetén ebben a rovatban arról írtam, egy szabályváltozás során az előtte sikeres csapatok előnyből indulnak, hiszen náluk vannak a legjobb mérnökök és a know-how. Most már látjuk, ugyanaz a három csapat alkotja az élmezőnyt, mint sok éve, még ha a sorrend változott is. A Red Bull rettentő stabil ebben az évben, nagyon összeszedett a teljes csapat. Sok verseny van még hátra, de…

Read More

Először nyert Bakkerud a Nitro RX-ben

Taroltak a skandináv versenyzők az NRX svéd versenyén: Bakkerud első, Larsson második, a vendégszereplő Kristoffersson harmadik lett Strängnäsban. A Lydden Hill-i szezonnyitó után Strängnäsban folytatódott a Nitro Rallycross 2022/23-as szezonja. Az elektromos Group E-ben Oliver Eriksson remek hétvégét teljesített a döntőig, melyet pole-pozícióból kezdett meg. Andreas Bakkerud azonban lerajtolta, a két autó összeért, Eriksson pedig defektet kapott, ami kieséséhez vezetett. Kényelmes, két másodperces előnnyel nyert Bakkerud Larsson előtt, épp fordított sorrendben, mint Angliában. A vendégszereplő Johan Kristoffersson a WRX indulása előtt belekóstolt az elektromos ralikrosszba, és harmadik lett hazai pályán,…

Read More

Niclas Grönholm a RallyX Nordic 2022-es bajnoka

Július 24-én, a svédországi Strängnäsban befejeződött az északi bajnokság. A Supercar kategóriát a hétvégi és éves értékelésben is Niclas Grönholm nyerte – könnyebb dolga volt, mivel Johan Kristoffersson nem állt rajthoz a szezonzárón. Pedig a szezon hetedik fordulója előtt – Svédországban a korábbi duplákkal ellentétben szimpla versenyt tartottak – még pontegyenlőséggel, 113 egységgel állt a tabella első helyén Grönholm és Kristoffersson. A svéd azonban, aki már Lettországból is hiányzott, nem állt rajthoz a szezonzárón sem. A GRX pilótája így toronymagas favorittá vált, habár matematikai esélye Thomas Bryntessonnak és Sondre Evjennek…

Read More

RallyX Nordic: Belevszkij nyert, Grönholm bukott Rigában

Lettországban folytatódott az északi széria: Johan Kristoffersson ezúttal hiányzott a mezőnyből, csak Niclas Grönholm képviselte a világsztárokat. A finnek azonban peches hétvégéje volt, a két győzelmet Thomas Bryntesson és az RX3 Európa-bajnok Jurij Belevszkij szerezte meg. A szezon ötödik fordulóján, pénteken Grönholm diktálta a tempót a kvalifikáción, ő kezdte a pole-pozícióból a döntőt is, de összeért Belevszkijjel és megforgott, majd Ole Christian Veiby rohant bele a Hyundaiba, így az autó alaposan összetört. Belevszkij elsőként futott be, de az ütközésért kizárták, így Thomas Bryntesson örökölte a győzelmet, aki éppen legyűrte Enzo…

Read More

WRX-es dobogó a Nitro Rallycross első elektromos versenyén

A világbajnokságot megelőzve Lydden Hillben elkezdődött az NRX elektromos érája. Ismerős arcok végeztek az első három helyen, Robin Larsson magabiztos győzelmet szerzett az ezer lóerős autókat felvonultató Group E kategóriában. Larsson leggyorsabb volt a kvalifikáció során, majd az első rajtkockából megnyerte a nyolcautós döntőt is, gyakorlatilag rajttól a célig vezetve. Mögötte a start után egy négyes baleset írta át a sorrendet: a tavalyi bajnok, Travis Pastrana és Fraser McConnell ütköztek, az első sorból startoló Kris Meeke (aki Jenson Button autóját vezette a szezonnyitón) és Ole Christian Veiby pedig nem tudták…

Read More

Szabó Krisztián: Karikagyűrűk és piercingek

Az ékszertilalom volt a hírek és pletykák témája az elmúlt hetekben, versenyzők tiltakoztak ellene és viccelődtek vele. Jogos a felháborodás, vagy túl van lihegve az egész? A pilótákra kellene bízni, vállalják a plusz kockázatot? És ki nyeri az erőfitogtatást, Lewis Hamilton vagy az FIA? Rengeteg versenyző hord valamilyen ékszert az autóban. A ralikrossz-világbajnokságon láttam, hogy Timmy Hansen karikagyűrűvel versenyez, Sebastian Loeb pedig szponzori okok miatt visel karórát. Többen azért szólaltak fel, mert tisztelik a házasság szentélyét, ezért nem akarják levenni a gyűrűt verseny közben, mint Kevin Magnussen. Én is házas…

Read More

Hogyan került Szabó Krisz a brit RX-bajnokságba?

Nemrég a walesi Pembrey-ben indult, ahol megnyerte az RX150 kategóriát Szabó Krisztián. Elmondta, hogyan keveredett a széria rajtrácsára és miért okozott kihívást számára az ezres buggy vezetése. A kétszeres Super1600-as Európa-bajnok idei tervei még nem ismertek, de szezonja első versenyhétvégéjét már kipipálta: némileg meglepetés volt, hogy az Egyesült Királyságban tűnt fel, a brit ralikrosszbajnokság RX150 kategóriájában. Megkerestük a versenyzőt, hogy a vendégszereplés hátteréről beszéljen: „Egy meghívásos verseny volt, a vb-n is többször induló, hétvégén pedig Nyirádon szereplő Ollie O’Donovan szériájában. Ebben a kategóriában mindig indul guest driver, most rajtam kívül…

Read More

Szabó Krisztián Pembrey-ben, Vámosi Tibor Greinbachban győzött

Hat trófeát halmoztak fel a magyarok külföldön: a kétszeres Európa-bajnok a brit bajnokság RX150 kategóriájában szerzett egy második és egy első helyet vendégként, míg az osztrák sorozat és a CEZ versenyén Vámosi és Held Zoltán STC +2000-ben az első-második helyet hozták el mindkét versenynapon. A szombati nap, melyen a brit ralikrosszbajnokság szezonjának harmadik fordulóját tartották, a tanulásról szólt Szabó Krisztián számára a crosskart jellegű egységes RX150 versenygéppel: negyedik és hatodik helyeket szerzett a kvalifikációs futamokon, a döntőben viszont meglett a második hely Nick Priddy mögött. Vasárnap már lendületben volt, mindhárom…

Read More

RallyX Nordic: Kristoffersson dupla győzelemmel melegített a vb-re

Höljesben kezdődött a skandináv bajnokság szezonja, melyen több északi WRX- és Eb-pilóta melegített a hamarosan kezdődő szezonra, és visszatérőként még Mattias Ekström is felbukkant a nagy, 20 fős Supercar-mezőnyben. A sorozat első és második fordulóját is lebonyolították a két versenynap során. Az említett WRX-pilóták egyike Niclas Grönholm volt, aki a Hyundai i20-szal nyerni tudott az első kvalifikációs futamon, így a köztes eredménylistát is vezette. Az összesítésben csak negyedik Johan Kristofferssont saját hibája hátráltatta, mivel a Q2-ben kiesett. Az utolsó előfutamot aztán megnyerte, az első elődöntőben (Höljesben hármat is tartottak) pedig…

Read More

Ekström újra ralikrosszban indul

A 2016-os világbajnok is benevezett a RallyX Nordic höljesi szezonnyitójára – most hétvégén a nagy riválissal, Johan Kristofferssonnal fog összecsapni. Mattias Ekström már megint ralikrosszozik: a svéd 2018 végén elméletben visszavonult a sorozatról, de a gyakorlatba évről évre feltűnt legalább egy versenyen a WRX-ben, sőt 2020-ban a teljes szezonban is maradt. 2022-ben az ETCR-re összpontosít, de így is engedett a csábításnak, hogy újra rajthoz álljon egy RX-versenyen. Nem az elektromossá váló világbajnokságon, hanem a RallyX Nordic sorozatban, a jól ismert Supercarral. Ekström saját csapata, az EKS Audi S1-ét vezeti, Enzo…

Read More