Pallag-Bozsák: Felépülés és átépítés

Ifjabb Pallag-Bozsák Csaba egy súlyos motorbalesetet követően épült fel, újjáépített Hondájával pedig az utolsó versenyen villanni tudott, ugyanis a második helyen végzett a szezonzáró máriapócsi hétvégén.

Pallag-Bozsák Csaba és fia, ifjabb Pallag-Bozsák Csaba nagy hévvel vetették bele magukat a 2020-as idénybe, ugyanis az év elején elkezdték átépíteni tavaly vásárolt Hondájukat, mivel szerettek volna a Magyar Bajnokságban és egy zónabajnokságban is rajthoz állni, azonban a koronavírus keresztülhúzta számításaikat. Idősebb Pallag-Bozsák tavaly úgy határozott, hogy idén csak olykor-olykor vesz majd részt néhány versenyen, s inkább fia fejlődésére koncentrálnak, de az élet úgy hozta, hogy ugyanannyi versenyen indultak.

„Sajnos a szezon kezdete előtt motorbalesetet szenvedtem, aminek következtében eltörött a vállam” – kezdte 2020-as évének értékelését ifjabb Pallag-Bozsák Csaba. „Emiatt mindössze két versenyen tudtam elindulni. Szerettünk volna egy teljes szezont végig futni a Magyar Bajnokságban, közben pedig zónaversenyeken is el akartunk indulni, de a koronavírus miatt erre nem volt lehetőségünk. Persze ettől nálunk nem állt meg az élet, elkezdtük átépíteni a Hondát teljes egészében.”

„Az első két versenyen én vettem részt, mivel a fiam eltörte a vállát” – folytatta az édesapa. „Itt előjöttek az átépített autó gyermekbetegségei, de nem is versenyzési céllal vágtam neki ezeknek a hétvégéknek, inkább a tesztelés volt a legfőbb szempontunk.”

Az ifjabbik Pallag-Bozsák végül a szezon utolsó két versenyére autóba tudott ülni: „Először Kakucson tudtam rajthoz állni, azonban a Honda váltója nem készült el időben, így az Astrával kellett versenyeznem. Nagy reményeket nem fűztünk a hétvégéhez, mivel lóerőhátrányban voltunk, de még így is jó tempót tudtam autózni, a rajtjaim is jól sikerültek, azonban az egyik ellenfelem hátulról meglökött, így totálkárosra tört az autó. A máriapócsi szezonzáróra már a Hondával és nagy reményekkel érkeztünk, a szabadedzéseken a leggyorsabb köridőket tudtam megfutni, végig az élmezőnyben autóztam, a döntőben pedig egy második helyet sikerült elérnem.”

„A tél is a fejlesztés jegyében fog telni, a Kakucs Ring Kupán indulunk majd, ahol legfőbb célunk a minimálisnak mondható hátrányunk eltüntetése. Jövőre már szeretnék teljes szezont futni a Magyar Bajnokságban és zónaversenyeken is minél többször elindulni. Mindemellett pedig édesapámmal együtt köszönetet szeretnénk mondani a szervezőknek és a versenybíróknak, illetve mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett a 2020-as bajnokság lebonyolításában.”

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2020-ban jelent meg.

Related posts

Leave a Comment