Eriksson duplázott az Eb-n, Kárai döntős

Lettországban tartották a Supercar Európa-bajnokság második fordulóját, amely az elsőhöz hasonlóan a svéd Oliver Eriksson sikerével végződött. Kárai Tamás svédországi tizedik helye után ezúttal hatodik lett döntős szerepléssel.

Három versenyző emelkedett ki az ERX 14 fős mezőnyből Rigában: a négy kvalifikációs futam győzelmein Sondre Evjen (Q1), Jean-Baptiste Dubourg (Q2) és Oliver Eriksson (Q3 és Q4) osztoztak. A köztes eredménylistát Dubourg nyerte, de az első elődöntőben alulmaradt Evjennel – a Kristoffersson Motorsport versenyzőjével – szemben, míg a másodikat a höljesi győztes, Eriksson nyerte meg. A döntő rajtrácsa ez alapján a következő sorrendben alakult: Eriksson a Ford Fiestával, Evjen a VW Polóval és Dubourg a Peugeot-val az első pozíciókban. A három versenyző ebben a sorrendben foglalta el a dobogót is, Eriksson a második versenyen második győzelmét ünnepelte.

A mezőny magyar tagjának, Kárai Tamásnak eredményes hétvégéje volt, a köztes eredménylistát ötödikként zárta – harmadik hellyel a Q4-ben – és továbbjutott az első elődöntőből. A döntőben nem volt szerencsés: ő veszítette a legtöbb időt a forgalmi dugóban, mikor Ben-Philip Gundersen autója eltorlaszolta a pályát és három másik autó útját. Az audis így végül hatodik helyezettként zárta a hétvégét. Az ERX rigai eredményei itt találhatók meg.

Az idén csupán három fordulóból álló Európa-bajnokságból még egy verseny van hátra Belgiumban, Spában.

Related posts

Leave a Comment