Felemás jubileum: Vass Zoli tizedik szezonjában is az élmezőnyben

Az RXC Technics Motorsport versenyzője számára különleges év volt az idei, hiszen tízedik idényét teljesítette a Ralikrossz-ob SuperCars mezőnyében. Noha az év végi dobogóról ezúttal egy hajszállal lemaradt, ám zsinórban hetedszer végzett a top5-ben a bajnoki összesítésben.

Vass Zoli 2011-ben debütált a Ralikrossz-ob királykategóriájában, az 5-600 lóerős, turbós, összkerekes erőgépeket felvonultató SuperCarsban, és azóta – történjen bármi – minden évben kirobbanthatatlan tagja a hazai bajnokság élmezőnyének. Tíz szezonjából kilencszer szerzett legalább egy dobogós helyezést az adott esztendőben (ez alól 2013 az egyedüli kivétel, amikor csak fél szezont futott), és 2014 óta nem volt olyan év, hogy ne szerepelt volna a neve a top5-ben a SuperCars év végi tabelláján. A jubileumi tízedik év legnagyobb sikere, hogy az említett két remek sorozat közül egyik sem szakadt meg, és koronavírus ide, megcsonkított bajnokság oda, műszaki problémák ide, autóváltások oda, Vass Zoli idén is pezsgőzhetett legalább egy alkalommal a dobogón (a 4. fordulón, Kakucson), és ezúttal is helyet követelt magának a bajnokság első 5 helyezettje között. Egészen pontosan a 4. lett az év végi összesítésben úgy, hogy egészen az utolsó forduló elődöntőjének a leintéséig még a bajnoki címre is matematikai esélye volt.

Mindezt egy olyan bajnokság végén mondhatja el magáról, amely finoman szólva sem alakult szerencsésen a számára. A kakucsi szezonnyitón ugyan még elkerülték a technikai problémák, és elsősorban az előfutamokban mutatott erős teljesítményének köszönhetően a bajnokság 2. helyéről várhatta az idény második versenyét, ám a Rabócsiringen a lehető legrosszabb dolog történt vele: „Már az utolsó körben jártunk az elődöntőben, és biztos volt a 2. helyem, amikor hirtelen, mindenféle előjel nélkül elkezdett lassulni az autó és leállt a motor. Próbáltam újraindítani, de sajnos esélytelen volt. Akik kívülről látták a jelenetet, mondták nekem utána, hogy 70 centiméteres lángcsóvát húzott maga után az autó másodperceken keresztül. 800 Celsius-fokos volt a kipufogó, ahogy lejöttünk a pályáról. Ez nem egy szokványos motorprobléma, én attól tartok” – fogalmazott a futam után Zoli, és sajnos igaza lett. Az Audi A1-es felújított motorja másfél verseny után megadta magát, így a túrkevei pilóta a következő két bajnoki futamot az előző évben használt Skoda Fabiájával volt kénytelen teljesíteni. A Skodával Greinbachban, majd Kakucson is döntőbe jutott, sőt, utóbbi versenyen a dobogó alsó fokára is felállhatott. Az évad utolsó versenyének a bajnoki tabella 3. helyéről vágott neki, immár újra az Audival.

„Köszönöm a csapatnak az egész éves munkát! Emberfeletti teljesítmény volt a részükről, hogy az utolsó pillanatban elkészültek az autóval, és a szezon utolsó futamán már újra az Audival állhattam rajthoz. Minden dicséret megilleti őket ezért!” – mondott köszönetet az övéinek Vass Zoli.

„Úgy gondolom, hogy a bajnoki cím elérése egy ilyen balszerencsés szezon végén nem lett volna igazán reális a számunkra, de azt nagyon sajnálom, hogy a legvégén a dobogóról is lecsúsztunk az év végi értékelésben. Korábban három alkalommal is sikerült már dobogóra állnunk az év végén, és hiszem, hogy egy kicsit több szerencsével ez újra sikerülhet. Jövőre újra megpróbáljuk!”

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2020-ban jelent meg.

Related posts

Leave a Comment