Apja-fia: Mózerék szezonja

Az ígéretes első szezon után Mózer Márk 2021-es évére rögtön az elején rányomta a bélyegét egy nagy baleset, amely beleégett a máriapócsi nézők emlékezetébe. A Nyirád Motorsport versenyzője a bukás után óvatosabban vezetett, a szezon végére kezdett régi önmagára találni: a Slovakia Ringen állt újra dobogóra, végül pedig ötödik helyen zárta a SuperCars összetettjét.

Sokat lehetett várni Mózer Márktól a 2020-as szezon után, hiszen első teljes bajnoki évében mindjárt másodikként zárta a ralikrossz hazai topkategóriájának értékelését, harcban az első pozícióért. Az új idényt azzal a Peugeot 208 RX-szel kezdte meg, amellyel az előzőt befejezte, Kakucson pedig döntős szerepléssel nyitotta az évet. Aztán következett a nagy baleset, amely megtörte a lendületet: a máriapócsi döntőben a célegyenesre fordulva megcsípte a bal oldali partoldalt, az irányíthatatlan Peugeot pedig fejtetőre fordulva a túlsó földhalomnak csapódott, és totálkárosan csúszott vissza a pálya közepére.

Autójával ellentétben a versenyző nem sérült meg, de Mózer Márk önbizalmára rányomta bélyegét a csattanás. Miután a csapat másik Peugeot-jának karosszériájába szerelték az épségben maradt motorját – hogy folytathassa a szezont –, beletelt pár versenybe, mire megtalálta régi önmagát. Az év ötödik versenyén – éppen a baleset helyszínére, a RabócsiRingre visszatérve – jutott újra a döntőbe, ahol negyedik lett, a következő fordulón, a Slovakia Ringen pedig egy kizárás után a dobogóra is felállt. Ez volt a szezonja csúcspontja, legalábbis az eredmények tekintetében.

„A máriapócsi buktával elúszott az év, mondhatjuk, hogy nem az én szezonom volt az idei” – értékelte 2021-es évét a fiatalabb Mózer. „Fájt az a baleset, hiszen nem volt kicsi a bukás, így onnantól óvatosabb lettem, és vissza kellett szoknom a versenyzéshez. A második máriapócsi versenytől kezdtem magamra találni, szépen lassan visszaértem a mezőny elejéhez. Eredmények terén a két negyedik hely volt a legjobb – a dobogót Szlovákiában nem számolom, az egy ajándék volt –, a legjobb versenyemnek azonban az utolsót, Nyirádot mondanám. Itt már végig jó volt a tempóm, élveztem a versenyzést, de egy ütközésben kitört a kerék, ezért nem jutottam tovább az elődöntőből. Végül az ötödik helyen zártam a SuperCars kategóriát: a bukta után ez volt elérhető idén.”

Vb-induló apa

Versenyzői pályafutása huszadik évében eljutott a ralikrossz legmagasabb szintjére, a világbajnokságra Mózer Attila: két WRX-fordulón is részt vett 2021-ben. A szezon előtt a versenyző tulajdonába került egy Ford Fiesta Supercar, amellyel korábban Max Pucher és Toomas Heikkinen is versenyzett a világbajnokságon. Az idősebb Mózer Barcelonában debütált, majd a legendás höljesi pályán is a szakág legjobbjai között szerepelt. A szezont aztán az Európa-bajnokságon folytatta, melynek három fordulóján vett részt – mintegy mellékesen a hazai bajnokságban is rajthoz állt kétszer, Máriapócson és Nyirádon. A veterán ralikrosszos élvezte a szezonját: a népes Eb-mezőnyben egy elődöntős szereplés és több erős részeredmény mutatta, boldogul a Fiestával.

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2021-ben jelent meg.

Related posts

Leave a Comment