Három fiú, három bajnok

Meghódította a hazai ralikrosszt a Körmöczi család: mindhárom fiú megnyerte saját géposztályát. Balázst a Super1600-ban nem lehetett megfogni, ráadásul ebben a kategóriában a Közép-európai Zónában és Ausztriában is ő volt a legjobb. Ikertestvére, Gergő első nekifutásra magyar bajnok lett a SuperTouringCars –1600-ban. A csupán 11 éves Ákos pedig a Junior Kupa, valamint a gokartos MiniMax trófeáját vitte a családi vitrinbe.

A 2021-es a Körmöczi testvérek harmadik éve volt a ralikrosszban, ami bizonyította, a korábban Swift Cup Europe-ban remeklő ikreknek megérte szakágat váltani. Persze Körmöczi Balázs számára már a 2020-as év is kiemelkedő volt, mikor első nekifutásra megnyerte az országos bajnokság másodvonalának számító Super1600 kategória értékelését. Az új szezonban is ebben a géposztályban maradt, hogy még fölényesebben szerepeljen a bevált Suzuki Swifttel: a mezőnyt uralva öt versenyt nyert, az egyetlen kivételt Greinbach képezte, ahol technikai hiba miatt nem tudott felállni a döntő rajtrácsára. A kategória változatlan maradt, de a szintlépés jegyében ebben a szezonban már külföldi versenyek is szerepeltek Balázs naptárában. Az eredmény magáért beszél: a fiatal versenyző a Közép-európai Zóna (CEZ) és az osztrák ralikrosszbajnokság Super1600-as értékelését is megnyerte, így három bajnoki címet szerzett egy év leforgása alatt.

Saját géposztályában kitett magáért Körmöczi Gergő is, annak ellenére, hogy ez volt az első szezonja a SuperTouringCars –1600 divízióban, miután előző évben a Magyar Kupában lett ezüstérmes. A szezon nem indult simán számára: bár már az évadnyitón ő volt a köztes eredménylista leggyorsabbja, az első két verseny döntőjében nem sikerült dobogóra állnia. Greinbachban azonban már második lett a Skoda Feliciával, a negyedik hétvégén, a Kakucs Ringen pedig megszerezte első győzelmét a kategóriában. Összesen háromszor állt a dobogó tetejére, és bár értékes pontokat veszített, mivel technikai okokból kifolyólag kétszer is kizárták a döntő értékeléséből, végül ő kaparintotta meg az STC –1600 bajnoki címét.

A nagy testvérek példáját látva Körmöczi Ákos sem érte be kevesebbel az első helynél – annak ellenére, hogy 11 évével még mindig a Junior Kupa egyik legfiatalabbjának és szó szerint legkisebbjének számított. Tanulószezonja tapasztalatával felvértezve a nyitóversenyen, Kakucson nem csupán első dobogóját, de egyben első győzelmét is jegyezte a ralikrosszban. Később még kétszer győzött, így kényelmes előnnyel bajnok lett a Junior Kupában, három-négy évvel idősebb versenyzőket megverve. Amelyik hétvégén épp nem a kupás Suzukival versenyzett, akkor egy 125 köbcentis gokartot hajtott: a MiniMax kategóriában magyar bajnoki címet szerzett, ezzel pedig a decemberi, bahreini Rotax Világdöntőre, élete eddigi legnagyobb versenyére is kvalifikált.

Miután a testvérek szó szerint megnyerték, amit kategóriájukban meg lehetett, a következő szezonban mindannyiuk számára következhet a logikus magasabb szint. A Körmöczi családban már kidolgozták a 2022-es terveket: Balázs számára Közép-Európa bajnokaként cél a Super1600 Európa-bajnokság, Gergő a SuperTouringCars –2000-be megy, hogy megszorongassa a kategória ászát, a cseh Roman Castoralt, Ákos pedig 12. évét betöltve már elég idős, hogy rajthoz állhason a Magyar Kupában.

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2021-ben jelent meg.

Related posts

Leave a Comment