Interjú Benyó Mátéval: A fókusz a magyar bajnokságon, az álom az Európa-bajnokság

A 2021-es szezon Benyó Máté eddigi legnagyobb éve volt a ralikrosszban: a 20 éves fiatal megszerezte első győzelmét a greinbachi esőben, végül pedig bajnoki másodikként zárta az összetettet. Így a rövidesen induló 2022-es évad előtt már a fő esélyesek egyikeként számíthatunk rá, annak ellenére, hogy a Ford Focus, amelyet árult a csapat, végül mégis megtartottak, nem számít a leggyorsabb technikák közé. Az interjúban a lehetséges nyirádi Eb-szereplés és az M-Ring stábjában végzett feladatok is szóba kerültek – megtudtuk, a civil életben Benyó Máté nagy álma egyszer egy versenypályát üzemeltetni.

Kezdjünk azzal: milyen terveid vannak az idei szezonra?

Az már eldőlt, hogy maradok előző évi csapatommal, a Korda Racing és a Ritmus ASE koprodukciójával. Az autó is marad a Ford Focus, amellyel tavaly a második félévet teljesítettük. Végül nem váltunk meg a Focustól, ami megbízhatósági szinten kifejezetten jó hír, meg nyilván a tempónk sem volt rossz vele. Szerettünk volna egy kicsit modernebb, gyorsabb technikába beleülni, de ez egyelőre még várat magára, autó szempontjából nem az újdonság éve lesz az idei. Maradok a magyar bajnokságban, és tervben van az itthoni Európa-bajnoki forduló, a május 20-22-i nyirádi verseny. Ez még közel sem biztos, de már folynak a tárgyalások, hogy indulhassunk. Ez lenne a legnagyobb csattanó az idei évben.

Pedig a Fordot még árultátok is egy ideig.

Így van, de eléggé tetszhalott volt a télen a Supercarok piaca. Sokan szerettek volna túladni az autójukon, akár külföldön, akár itthon, de nem sikerült nekik. A Focusra is voltak komoly érdeklődők, de nem érkezett annyira komoly ajánlat, hogy érdemes legyen megválni tőle. Úgyhogy a terv egyelőre az, hogy ezzel az autóval indulunk, és ha úgy alakulnak a szponzori tárgyalások, vagy jön egy komoly érdeklődő, akkor megválunk tőle és feljebb lépünk.

Van esetleg olyan autó, amelyikkel szemezel?

Konkrétan nincsen. Nagyon bejött a Ford, jó kapcsolatokra tettünk szert alkatrészellátás terén is, tehát ha adódik olyan opció, akkor Fordban gondolkodnák továbbra is, egy kicsit fejlettebb és modernebb változatban, mondjuk egy Fiesta kasztniban. Lett is volna a cserére egy reális lehetőségünk, ami végül nem jött össze. De nem szempont a márkahűség, ha nem Ford, akkor bármilyen más márka szóba jöhet, ha motor, hajtáslánc és egyéb műszaki jellemzők tekintetében előrelépés a Focushoz képest.

A jelenlegi Focus hol foglal helyet a magyar mezőnyben?

Ezzel az autóval technikai szinten nem vagyok a közvetlen élmezőnyben, és ennek nem az az oka, hogy a Focus rossz technika vagy gyenge autó lenne, hanem az, hogy a magyar mezőny nagyon magas technikai színvonalú. Néhány éve akár az Európa-bajnokságon is eredményesen el lehetett volna indulni ezzel a kocsival, ehhez képest most ott tartunk, hogy ötödik-hatodik erőnek tudnám besorolni, ha a tavalyi mezőnyből indulunk ki.

Az idei mezőny sem lesz gyengébb, a hírek szerint Máriapócson 10-12 autó lehet. Te mire számítasz az idei ellenfelektől?

Máriapócsra mindig el szokott jönni a közép-európai mezőny krémje, osztrák, lengyel élversenyzők, akik szeretik ezt a pályát. Én is azt gondolom, 10-12 autó összejöhet az első versenyen. Afelől nincs kétségem, hogy az élmezőny ugyanolyan erős lesz, ha nem erősebb. Ha nem is érkezik meg senki más az elejébe, de Kárai Tomi ott lesz az Audival, Luigi pedig a Fiestával, akkor már felköthetem a gatyát. Hallani még pletykákat arról, hogy lesz, aki autót vált, más pedig esetleg nem jön el, de ez mindig csak akkor derül ki, ha ott állunk az első verseny adminisztratívján.

Az említett hármas – Kárai Tamás, Luigi és te – csatáztatok a legtöbb versenyen az élmezőnyben már tavaly is. Idén is hasonló leosztás várható?

Klikkekre lehetett szedni a mezőnyt a tavalyi évben, de egyébként a középmezőny is nagyon erős volt, elég volt egy kis hiba, és rögtön ott találtad magad a mezőny sűrűjében, ezért a rajtnál vagy a jokertaktikánál velük is kellett számolni. Ha azt veszem alapul, hogy az élmezőnyben mi maradunk, és a középmezőny is többé-kevésbé marad az, mint tavaly, akkor rossz mezőny már nem lehet. Minőségében nem gondolnám, hogy könnyebb év lesz a tavalyinál.

Említetted, hogy Nyirádon, az Európa-bajnokságon szeretnél elindulni. Mennyire érzed közelinek, megvalósíthatónak a közeljövőben a nemzetközi szereplést? Aki jól megy a magyar bajnokságban, előbb-utóbb fel szokott tűnni Európa-bajnoki szinten is.

Igen, a magyar bajnokság már annyira kinőtte magát a topkategóriában, hogy nagyon biztos alapnak érzem, és úgy gondolom, hogy aki a hazai mezőny elejében megy, viszonylag magabiztosan felállhat egy Európa-bajnoki rajtrácsra is. Többször hangsúlyoztam már, nekem nagy álmom, hogy ralikrosszban nemzetközi színtéren mérettethessen meg magam. Az évek során egyre jobban láttam, mekkora a szakadék anyagi, logisztikai, csapatmegterhelési szempontból is a nemzeti és nemzetközi bajnokság között. Viszont most, ennél a csapatnál, a Korda Racingnél érzem leginkább azt a lehetőséget, hogy kijuthatok velük az Európa-bajnokságra, ami most már a robbanómotoros ralikrossz csúcsa lesz, tehát nem is vágynék többre, mint hogy ott eredményesen tudjunk szerepelni. Az idei évben mindenképpen a pont lenne az i-re, ha el tudnánk indulni a nyirádi Eb-n, és ha komoly végeredményt elsőre nem is érnénk el – az évek során megtanultam helyén kezelni a teljesítményeket –, de egyszer-egyszer fel tudnánk villanni egy-egy előfutamban, akkor nagyon sok embernek fel tudnánk nyitni a szemét.

Az M-Ring stábjában is szerepelsz. Pontosan milyen feladatot látsz el az új pályán?

A civil életemről tudni kell, hogy sportszervező és sportmenedzsment szakirányban tanultam tovább az ELTE-n. Engem mindig is nagyon érdekelt, hogyan kell működtetni egy versenycsapatot, versenypályát vagy akár egy nagyobb sportszervezetet. A pálya tulajdonosa, Majerszky Gábor még a megnyitás előtt bő három hónappal megkeresett, hogy szívesen tudna engem a szakmai stábjában. Én is elég széles kapcsolatkörrel rendelkezem, könnyen megtalálom a hangot az odaérkező vendégekkel, a tanulmányaiknak köszönhetően belelátok az üzemeltetés fortélyaiba. Azért is vállaltam el szívesen, mert nagyon sok gyakorlati tudást tudok összeszedni, más irányból is meg tudom vizsgálni az autósport működését, nem is beszélve arról, hogy nekem szívügyem, hogy egyszer egy versenypályát működtessek. A civil életemben nagyon komoly lépcsőfoknak fogom fel, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, és belelátok egy pálya üzemeltetésébe.

Az M-Ring gyakorlatilag Kakucs helyét vette át, így a szokásos időpontokban kettő fordulót is tartanak a pályán.

Hosszú időn keresztül Majerszky Gáborék csapata üzemeltette a kakucsi pályát, aztán a ralikrosszversenyeket és Kakucs Ring Kupát szervezték. Akkor jött nekik egy lehetőség, hogy létre tudták hozni Monorierdőn az M-Ringet. Májusban és szeptemberben lesz egy-egy futam a pályán. De Kakucsra is terveznek egy versenyt, aminek más lesz a szervezője, az utolsót, egyelőre csillagozva, mert nagy munkálatokat végeznek a pályán, teljesen átalakítják a nyomvonalat.

Milyen élmény autóval menni az M-Ringen?

Kifejezetten jó, nagyon technikás pályának tartom. Ugyan Supercarral még nem vezethettem rajta, különböző kisebb autókkal már igen, és azt mondhatom, nagyon jó ritmusa van. A pályavonal kicsivel rövidebb, mint a Kakucs Ringé, és területileg be van korlátozva, mivel a pálya mindössze 6 hektáron fekszik, annak viszont minden porcikája ki van használva, ha az infrastruktúrát és pályavonalat nézzük. Aki járt már a pályán, észrevehette, hogy a fő profilja nem a ralikrossz, hanem elsődlegesen a motor- és szlalom jellegű versenyek, illetve a vezetéstechnikai képzések. De Gáboréknak szívügye, hogy odahozzák a magyar ralikrosszt. Egy próbát mindenféleképpen tesznek, hogyan viselkedik a mezőny a pályán, aztán kiderül, lesz-e állandó helye a hazai bajnokságban.

Fotók: Korda Racing, Bitto Zsolt, M-Ring

Related posts

Leave a Comment