A szokásosnál is erősebb mezőny várható a Mágikus Hétvégén: Andreas Bakkerud és Robin Larsson is csatlakozik az Euro RX1-hez a svéd versenyen július 1-2-án. A két versenyzőt és azt, miért dobnak rengeteget a színvonalon, nem kell bemutatni: Bakkerud a 2021-es RX1 Európa-bajnok, aki 2019-ben második, még kétszer pedig harmadik lett a világbajnokságon, emellett két Super1600-as Eb-címe is van. A norvég a 2023-as szezonnyitón, Nyirádon is rajthoz állt, a Kárai Motorsport autójával. Robin Larsson 2014-ben lett Európa-bajnok, futamgyőztes a vb-n, a közelmúltban pedig a Nitro RX 2022/23-as bajnoki címét nyerte meg…
Read MoreKategória: AKTUÁLIS
Kiestek a nagyok, Bakonyi Csaba váratlan győzelme Nyirádon
Benyó Máté és Kárai Tamás csatája jellemezte a Ralikrossz-ob harmadik fordulójának teljes hétvégéjét – egészen a döntőig, ahol minden a feje tetejére állt. A SuperCars kategória Kakucshoz hasonlóan Nyirádon is kislétszámú volt, azonban kettő helyett legalább négyen indultak, és ami még fontosabb, rajthoz állt Kárai Tamás, ami nagy csatát vetített előre Benyó Mátéval. Így is történt: az első kvalifikációs futamot Kárai megnyerte a hazai pályán, a további hármon azonban Benyó végzett előrébb. A párharc folytatódhatott volna a döntőben, váratlanul azonban mindketten kiestek: előbb Kárai hibázott, majd Benyó is a szalagkorlátban…
Read MoreNitrocross lett a Nitro Rallycross új neve
Nevet változtatott a sorozat, amelynek kiadták 2023/24-es versenynaptárát – a fordulók ismét csak az észak-amerikai kontinensre korlátozódnak. Az új elnevezés jelzi, hogy a Nitrocross mára túlnőtte a ralikrosszt és egy önálló műfajjá fejlődött saját lebonyolítással, extrém pályákkal – ugratókkal és változatos borítással –, valamint a Group E kategória egyedi versenygépeivel. A versenynaptár 2021-hez hasonlóan ismét Észak-Amerikára koncentrál: az Egyesült Államokban és Kanadában hat helyszínen tíz fordulót tartanak. A 2022/23-as évben nemzetközivé vált a széria, a nyolc versenyhelyszín közt két európai pálya, az angliai Lydden Hill és a svédországi Strängnäs is…
Read MoreHat magyar nevezett a portugál Eb-fordulóra
Június 3-4-én elkezdődik a Ralikrossz-világbajnokság 2023-as idénye Portugáliában, egyben folytatódik a Nyirádon már elindult RX1 és RX3 Európa-bajnokság – a hazai pályán rajthoz álló magyarok közül sokan folytatják a szezont külföldön. Az RX1 kategóriában hat magyar állt rajthoz Nyirádon, jó hír, hogy közülük négyen is elutaznak Montalegrébe: a 16 fős kategória résztvevői között szerepel Benyó Máté, aki kiváló döntős ötödik hellyel mutatkozott be az Európa-bajnokságon, Kárai Tamás és Mózer Attila – két rutinos Eb-szereplő –, továbbá Koncseg Zoltán. Ezúttal az RX3 lesz a népesebb kategória, amely 19 főre hízik, szokás…
Read More