A hétvégén Portugáliában folytatódott a 2023-as Rallycross Európa-bajnokság, és a nemzetközi mezőnyben idén bemutatkozó Benyó Máté (ERX1) ismételten bizonyította EB-újoncként, hogy a legjobbak közt a helye. A Korda Racing versenyzője ezúttal a hetedik helyen végzett, amivel összetettben két futamot követően legjobb magyarként a hatodik pozícióban áll. Ennél nehezebb, ugyanakkor kihívásai miatt szebb idény még nem várt az off road szakágban a Korda Racing versenyzőire. Folytatódott ugyanis az idei Európa-bajnokság, melyen 2023-ban az RX1-es kategóriában egész szezont teljesít a Magyar Rallycross Országos Bajnokság mellett Benyó Máté. A Korda Racing 21 éves…
Read MoreCímke: Euro RX1
Két Európa-bajnokkal bővül az RX1 Höljesben
A szokásosnál is erősebb mezőny várható a Mágikus Hétvégén: Andreas Bakkerud és Robin Larsson is csatlakozik az Euro RX1-hez a svéd versenyen július 1-2-án. A két versenyzőt és azt, miért dobnak rengeteget a színvonalon, nem kell bemutatni: Bakkerud a 2021-es RX1 Európa-bajnok, aki 2019-ben második, még kétszer pedig harmadik lett a világbajnokságon, emellett két Super1600-as Eb-címe is van. A norvég a 2023-as szezonnyitón, Nyirádon is rajthoz állt, a Kárai Motorsport autójával. Robin Larsson 2014-ben lett Európa-bajnok, futamgyőztes a vb-n, a közelmúltban pedig a Nitro RX 2022/23-as bajnoki címét nyerte meg…
Read MoreHat magyar nevezett a portugál Eb-fordulóra
Június 3-4-én elkezdődik a Ralikrossz-világbajnokság 2023-as idénye Portugáliában, egyben folytatódik a Nyirádon már elindult RX1 és RX3 Európa-bajnokság – a hazai pályán rajthoz álló magyarok közül sokan folytatják a szezont külföldön. Az RX1 kategóriában hat magyar állt rajthoz Nyirádon, jó hír, hogy közülük négyen is elutaznak Montalegrébe: a 16 fős kategória résztvevői között szerepel Benyó Máté, aki kiváló döntős ötödik hellyel mutatkozott be az Európa-bajnokságon, Kárai Tamás és Mózer Attila – két rutinos Eb-szereplő –, továbbá Koncseg Zoltán. Ezúttal az RX3 lesz a népesebb kategória, amely 19 főre hízik, szokás…
Read MoreKörmöczi a dobogón, lengyel és lett győzelem Nyirádon
Az RX3 döntőjében a harmadikként befutó Körmöczi Balázs és Ficza Ferenc, az RX1 fináléjában Benyó Máté szerepelt – mindhárman életük első Eb-szereplésükön érték el a bravúrt. Vasárnapra jutott az akció oroszlánrésze a nyirádi szezonnyitón – a két Európa-bajnoki kategóriában három kvalifikációs futam, elődöntők és a döntők. Előbb az Euro RX3 fináléjára került sor. Ebben a kategóriában a kvalifikáció alapján a Q3-at és Q4-et behúzó norvég Espen Isaksaetre vezetett a lengyel Damian Litwinowitz előtt, ebben a fázisban Ficza Ferenc hatodik helyen állt (zsinórban három negyedik futamhelyezéssel), Körmöczi még csak a hetedik…
Read MoreMarklund és Volland vezet Nyirádon, magyarok az élcsoportban
A Ralikrossz Európa-bajnokság magyarországi szezonnyitójának szombati napjára csak egy kvalifikációs futam jutott az RX1 és RX3 kategóriában. A tíz magyar induló közül Kárai, Benyó, Szíjj és Körmöczi teljesítenek a legmeggyőzőbben. Az Euro RX1 mezőnyét 19 autó alkotja, köztük hat magyar. A szabadedzésen az Eb-n debütáló Benyó Máté kezdett a legjobban: negyedik pozícióval tette le névjegyét a Peugeot-val. A tréningen az autót váltó, idén Ford Fiestával versenyző címvédő, Anton Marklund kezdett a legjobb idővel és ő volt a Q1 leggyorsabbja is tavalyi két fő ellenfele, Enzo Ide és Janis Baumanis előtt.…
Read MoreNyirád Eb: A hétvége menetrendje
Mutatjuk az Európa-bajnokság szezonnyitó hétvégéjének teljes programját az előttünk álló hétvégén, beleértve az RX1-et, az RX3-at, valamint a betétsorozatokat, az STC-t és Cross Cart. Szombat (április 29.) 9:30 minden kategória edzés 13:00 Cross Car, STC Q1 13:45 Cross Car, STC Q2 14:30 Cross Car, STC Q3 15:15 Cross Car, STC Q4 15:45 Euro RX3, Euro RX1 Q1 Vasárnap (április 30.) 10:30 minden kategória warm-up 11:30 Euro RX3, Euro RX1 Q2 13:30 Euro RX3, Euro RX1 Q3 15:00 Euro RX3, Euro RX1 Q4 STC +2000 elődöntő…
Read MoreNyirádi nevezési lista: Tíz magyar, három Európa-bajnok
Megérkezett az április 29-30-i Eb-szezonnyitó nevezési listája: az RX1-ben és RX3-ban 32-en állnak rajthoz a Vörös Katlanban, egyharmaduk hazai versenyző. A 19 fős RX1-ben ott lesz a 2022-es Európa-bajnok Anton Marklund és a 2021-es nyertes Andreas Bakkerud is – előbbi autója még nem ismert, utóbbi viszont a Kárai Motorsport Audijába ül a meglepő bejelentésnek megfelelően. A tavalyi összetett második és harmadik helyezett, Janis Baumanis (szintén korábbi Európa-bajnok) és Enzo Ide ugyancsak indul. Hat magyar nevezett a kategóriába: az Eb állandó indulója, az ötszörös magyar bajnok Kárai Tamás természetesen nem fog…
Read MoreMégis indul a címvédő az Euro RX1-ben
Az eredeti terv szerint Anton Marklund nem védte volna meg 2022-es Európa-bajnoki címét, végül azonban ott lesz az RX1 kategóriában eddigi csapatával, ám új projekttel. A háromszoros Európa-bajnok a SET Promotion csapattal nyert 2022-ben, és csupán három héttel a szezonnyitó előtt bejelentették, hogy a korábbi tervekkel ellentétben idén is részt vesznek közösen a bajnokságban. A végső részletek azonban még nem dőltek el – ezek közül a legfontosabb az autó. A tavaly használt Hyundai i20-at ugyanis eladták, Marklund pedig „új projektet” emleget nyilatkozatában. Ami biztos, a svéd címvédő maradása sokat emel…
Read MoreA WRX és Euro RX 2023-as versenynaptára
A tervek szerint újra globálissá válik a világbajnokság, egy-egy versenyt tartanak Afrikában és Ázsiában is. Az Európa-bajnokság pedig újra Magyarországon, Nyirádon kezdődik. A Ralikrossz-vb következő szezonja júniusban a hagyományos északi pályákkal indul, a norvégiai Hell-lel és svéd Höljessel, melyeket egy nagy visszatérő, Lydden Hill, a ralikrossz születésének helyszíne követ. Változik a belga és német forduló házigazdája, Spa helyett Mettet, Nürburgring helyett az Estering került vissza a naptárba, a kettő közé ékelődik a portugál helyszín, Montalegre. Az európai szezon szeptemberben véget ér, októberben kerül sor Dél-Afrikára, ahol 2022-ben nem tudtak versenyt…
Read MoreSpában sem nő a WRX létszáma
Augusztusban Norvégiában nyolc autóval indult a Ralikrossz-vb elektromos korszaka, azzal az ígérettel, hogy a mezőny bővülni fog a folytatásban. Azonban az október 8-9-i belga verseny nevezési listája szerint – amely után már csak két helyszín marad – sem változik a felállás, az ismert négy csapat indul nyolc versenyzővel. A Spa-Francorchamps-ban szintén szereplő Euro RX1 19 résztvevőből áll majd, talán a legérdekesebb új arc a finn Juha Rytkönen lesz, aki korábban a vb-n is letette már névjegyét Kouvolában, debütálásán szerzett dobogójával 2020-ban. Nevezett a kategória két magyarja is, Kárai Tamás és…
Read More