Höljes: Maximális létszám az Euro RX1-ben, két magyarral

Soha nem látott erős mezőny gyűlik össze az Európa-bajnokságon Svédországban. A négyszeres világbajnok Johan Kristoffersson és három kontinensbajnok szerepel az RX1-ben július 2-3-án. Az eredeti tervek szerint Höljesben kezdődött volna a WRX szezonja, de mivel az elektromos RX1e versenygépek nem készülnek el addig, az új éra debütálása a Nürburgringre halasztódik. Ennek köszönhetően a Mágikus Hétvége topkategóriája a benzines Euro RX1 lesz, és ezt tükrözi a nevezési lista is, amely eléri a maximumként meghúzott 25 fős határt. A legnagyobb szenzáció Johan Kristoffersson szereplése, aki a KMS Volkswagen Polóját vezeti, 2014 óta…

Read More

A nyirádi Eb-hétvége menetrendje

Jön az év legnagyobb ralikrosszversenye Magyarországon, a 2013 óta először visszatérő Európa-bajnokság Nyirádon, 35 versenyzővel, köztük kilenc magyarral. Mutatjuk a szombati és vasárnapi időtervet. Az akció mindkét nap 10 órakor kezdődik az RX1 és RX3 kategóriában, vasárnap pedig 18:00 körül ér végét a döntőkkel. A formátum idegen lehet első ránézésre: a WRX-hez hasonlóan változik az Európa-bajnokság lebonyolítása is. Előfutam három lesz, az elődöntőbe jutásról azonban nem ezek összesítése, hanem a Progression futam dönt. Ezen az előfutamok összesítésének sorrendjében választhatnak a versenyzők rajthelyet. A Progression első tíz helyezettje jut a két…

Read More