Juniornevelde: Kilenc szezonon túl a Junior Kupa

Az autósport számára rögös évben is népszerű volt a ralikrossz utánpótláskategóriája: a rajtrács 2020-ban ismét megtelt a Suzuki Swifteket terelgető lelkes és tehetséges fiatalokkal, akik között 11 éves gyerek is volt. A sorozat iránti érdeklődést jelzi, hogy amint lezárult a versenyévad, már ki is alakult a következő, tizedik szezon 12 fős mezőnye.

A 2012-ben útjára indult kupa első szezonjaiban még nem volt egyszerű 10 fős mezőnyt összeverbuválni a ralikrossz iránt érdeklődő fiatalokból, a kezdeti évek után viszont már egyre könnyebben gyűlt össze az egyre nagyobb létszám. Ma már az érdeklődéssel nincsenek gondok, a keret pedig három éve legalább 12 fő. Nehéz év az autósportban ide vagy oda, a Junior Kupa névsora most is teljes volt az öt fordulón, összesen pedig 14-en indultak el a sorozatban.

A felső korhatár 18 év, az alsó pedig 10 a Junior Kupában. Sűrűn előfordul, hogy aki eléri a megengedett alsó határt, már ül is a kupás Suzukiba: ebben az évben is volt egészen fiatal, 11 éves újonc versenyző. Az átlagéletkorról az is beszédes, hogy a sorozat 2020-as bajnoka 14 évesen a mezőny egyik rutinos tagjának számított, Szabó Csanád ráadásul már másodszor nyerte meg a Junior Kupát. 2019-ben is ő volt a legjobb, azonban életkora miatt még nem indulhatott másik kategóriában: helyette alaposan feladta a leckét az ellenfeleknek, mindenekelőtt az év végi első ötben végző Néveri Konrádnak, Csuti Kristófnak, Kovács Domonkosnak és ifj. Nedecki Lászlónak.

„Kellett hozzá hét-nyolc év, de most már inkább jönnek a juniorok, mint keresni kell őket” – mondta el a Junior Kupa mentora, Ujházi László, aki az első szezontól fogva egyengeti a fiatalok útját. „Most érkeztünk el oda, hogy a nálam 20-30 évvel fiatalabb korosztály tagjainak gyerekei elérik azt a kor, amikor már versenyezhetnek. Így jönnek szép számmal az apukák révén, ralikrosszosok, terepralisok, ralisok gyerkőcei.”

Az érdeklődés akkora, hogy alig ért véget az évad Máriapócson, a depóban Tyuki bácsiként ismert mentor már a 2021-es felállásról is tudott beszélni: „Hatan elmennek, kategóriát váltanak jövőre, azok, akik már három-négy évet itt töltöttek, vagy úgymond ’kiöregedtek’, mert 18 évesek lesznek. Hatan, akik idén kezdték, maradnak, melléjük pedig hat-nyolc új versenyző érkezik. 12-en már biztosan leszünk, talán 14-en is. Mondok egy számot: a következő szezonban meglesz az 59. juniorunk, aki tíz év alatt nálunk versenyzett.”

A Junior Kupából évek során kirepült fiatalok pedig mostanra mindenhol ott vannak. A 2020-ban Astra Kupát megnyerő Panyik Dániel és Swift Kupában győztes Szabó Bulcsú pár évvel korábban még a juniorok között lett a bajnok. De a SuperCar géposztályban megvillanó Benyó Máté is Tyuki bácsi keze alatt indult, sőt mi több: a Super1600 Európa-bajnokság élmenője, Marton Gergely ugyancsak itt, a Junior Kupában kezdte.

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2020-ban jelent meg.

Related posts

Leave a Comment