Cseh bajnok ellen

Miután 15 év kihagyást követően visszatért a ralikrosszba, és első nekifutásra megnyerte a SuperTouringCars –1600 kategóriát, Répási Róbert nagy fába vágta a fejszéjét: a ZONE RX versenyzője a –2000-ben folytatta, abban a géposztályban, ahol a cseh Roman Castoral hosszú évek óta verhetetlen…

„Ebben a kategóriában egész Európa nagy sztárja Castoral, sok-sok versenyző éhes arra, hogy őt megverje. Ahogy másnak nem sikerült, úgy nekem sem idén, hiszen rengeteg tapasztalattal rendelkező versenyzőről van szó, aki aktív versenyzéssel töltötte azokat a hosszú éveket, amiket én kihagytam. Nem csupán Castorallal kellett megvívni a kategóriában, hanem Held Zoltánnal is, akinek ez úton gratulálok, méltó ellenfél volt, akivel nagyon sok küzdelmet vívtunk a pályán, és végül ő gyűjtötte a több pontot. A végső harmadik helyezéssel teljesen elégedett vagyok” – beszélt 2021-es szezonjáról Répási Róbert.

Castoral, Held és Répási triója szinte minden versenyen elfoglalta a dobogó három fokát: a zalaegerszegi pilóta a hét fordulón csak egyetlen alkalommal nem végzett az első háromban. A nyirádi szezonzárón – kedvenc helyszínén, amelyet az igazi ralikrosszpályának tart –, ahol a cseh a bajnoki cím birtokában már nem indult, pedig sikerült a legfelső fokra felállni. A győzelem feledtette az év nehézségeit: mivel a Skoda Fabia eredetileg Super1600-as autónak épült, amely nagyobb motort kapott, több hajtástechnikai probléma adódott, az erőforrás egyszer, a sebességváltó háromszor is meghibásodott, ami értékes pontoktól fosztotta meg a Divízió 1 (az akkori SuperCars) 2004-es bajnokát.

„A nyirádi győzelem a küzdelmes hétvége végén jó szájízt és újult erőt adott a következő év bajnoki futamaihoz. Mindent összevetve a csapattal és a technikával is maximálisan elégedett vagyok, ismételten minden oldalról rengeteg segítséget és támogatást kaptam. A fiúk nagyon-nagyon sokat dolgoztak, mind a versenypályákon, mind versenypályán kívül, és ha technikai problémánk volt, mindent megtettek, akár éjszaka, akár nappal, hogy az utolsó percben is odaérjünk a rajtrácsra. Ezek az eredmények nem csupán az én érdemeim, mert az autósport csapatmunka. Egyedül nem sikerült volna” – mondta a ZONE RX versenyzője.

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2021-ben jelent meg.

Related posts

Leave a Comment