Második éve felügyeli az Astra Kupát promóterként Pallag-Bozsák Csaba és Kotán Kata: az első verseny mutatta, a mezőny szorosabb, mint a múltban volt, a létszám pedig már most felülmúlja a többi márkakupát, de további növekedés várható. Máriapócson több nem várt fordulat után Kailbach Gergely szerzett győzelmet a kategóriában. „Második éve sikeresen működik az Astra Kupa” – mondta az AFM-nek Pallag-Bozsák Csaba. „Mi felügyeljük a bajnokságot, intézzük a szponzori ügyeket és támogatjuk a médiamegjelenést is. Az Off-road Bizottságnál sikerült kiharcolnunk, hogy a mi versenyzőink még többet lehessenek a pályán. 12 fővel…
Read MoreNap: 2023.04.25.
Rozsdamentesítés: Egy év szünet után dobogóval tért vissza Bészi
Leporolta a BMW-t, és újra ralikrosszversenyre indult Szikszai Bészi: az STC +2000 korábbi bajnoka eleinte be volt rozsdásodva a máriapócsi hétvégén, de egy futamgyőzelemmel és a döntő vezetésével nem várt magasságokba csapott át a visszatérés. „Mióta tavaly az M-Ringen befejeztük a ralikrosszos szezont, elő sem vettük a garázsból az autót. Most leporoltuk, megnéztük, működik-e, megtankoltuk és gyakorlatilag úgy mentünk vele Pócsra, hogy egy éve egyetlen métert sem tettem meg vele. Ezért óriási vérmes remények nem is voltak bennem, ennek a versenynek arról kellett szólnia, hogy a berozsdásodott reflexeket helyrehozzuk és…
Read More