Rozsdamentesítés: Egy év szünet után dobogóval tért vissza Bészi

Leporolta a BMW-t, és újra ralikrosszversenyre indult Szikszai Bészi: az STC +2000 korábbi bajnoka eleinte be volt rozsdásodva a máriapócsi hétvégén, de egy futamgyőzelemmel és a döntő vezetésével nem várt magasságokba csapott át a visszatérés. „Mióta tavaly az M-Ringen befejeztük a ralikrosszos szezont, elő sem vettük a garázsból az autót. Most leporoltuk, megnéztük, működik-e, megtankoltuk és gyakorlatilag úgy mentünk vele Pócsra, hogy egy éve egyetlen métert sem tettem meg vele. Ezért óriási vérmes remények nem is voltak bennem, ennek a versenynek arról kellett szólnia, hogy a berozsdásodott reflexeket helyrehozzuk és…

Read More

Bészi: Versenyző és versenyrendező

A szezont régi kategóriájában, a SuperTouringCars +2000-ben kezdte meg – Máriapócson mindjárt egy dobogóval –, de két verseny után kiszállt a bajnokságból. Az év második felében új szerepben próbálta ki magát Szikszai Béla: két szlalomversenyt szervezett Debrecenben. Bészinek megjött a kedve, hogy újra a SuperTouringCars +2000 kategóriájában versenyezzen, ahol 2018-ban megnyerte a magyar bajnoki címet: hogy az évről évre erősebb mezőny magas technikai nívójához felnőjön, visszaalakította a ralikrosszra a Rally Legenden használt M3-as BMW-t, és a sokszor bizonyított versenygéppel indult Máriapócsra. A szezonnyitón két féltengelytörés után épphogy bejutott az elődöntőbe,…

Read More

Bészi: Irány a ralikrossz

Hirtelen jött ötlettől vezérelve újra teljes évet megy a SuperTouringCars +2000-ben a kategória 2018-as bajnoka. Az első forduló előfutamainak két féltengelytörése után kiváló eredmény, hogy nem csupán a döntőbe jutás sikerült, de a harmadik hely is meglett Bészi számára. „Mikor megláttam a sűrű és rendkívül színvonalas mezőnyt a máriapócsi nevezési listán, akkor jött a hirtelen ötlet, hogy szeretnék én is közöttük lenni” – meséli Bészi, hogyan került vissza a kategóriába, ahol utoljára 2019-ben teljesített egész szezont. „Az eredeti terv szerint egy-két futamra ugrottam volna be egy egyszerűbb technikával, csak a…

Read More

Kiszáll az idei szezonból Bészi

A SuperTouringCars +2000 élmenője nem ralikrosszozik többet 2021-ben. Az ok egyéb elfoglaltságai és az egyik vetélytárs. Szikszai Bészi idén raliversenyeken fog indulni.  Az STC +2000 kategória 2018-as magyar bajnoka idén kihagyás után tért vissza a kategóriába. A szezonkezdet nem volt optimális, Kakucson és Máriapócson is lemaradt a dobogóról két negyedik hellyel, bár az utóbbi versenyen az előfutamok összesítésében még ő volt a leggyorsabb. Greinbachból viszont már hiányzott a BMW M3, és a folytatásban sem láthatjuk. „Hosszas tanakodás után úgy döntöttem hogy az előttünk levő versenynaptár sűrűsége, illetve a rengeteg céges,…

Read More

Kiütötték Bészit a dobogós helyről

Idén visszatért a SuperTouringCars +2000 kategóriába a géposztály 2018-as bajnoka, Szikszai Bészi. Az első két verseny azonban nem alakult optimálisan a BMW-s versenyző számára, Máriapócson hiába harcolta ki a döntő pole-pozícióját, végül csak negyedik hellyel távozott. Bészi beszámolója a balszerencsésen végződő versenyhétvégéről: „Bizakodóan vártuk a máriapócsi hétvégét, hiszen ez az a verseny ami mondhatni hazai pályán zajlik számunkra, ismerjük minden kanyarját, rengeteget teszteltünk már rajta, és sok szép sikert értünk már el itt. Az autón a kakucsi madmax hétvége után elvégeztük a szükséges javításokat és változtattunk a beállításokon is a…

Read More

Visszatér a ralikrosszba Bészi

Az előző szezont kényszerből kihagyta, idén viszont újra elindul az STC +2000-ben a kategória 2018-as bajnoka, Szikszai Bészi. Idén három különböző autóval versenyez, Citroen C2 R2-vel és BMW M3-mal ralizni is fog itthon és a környező országokban. „A harmadik csapásvonal pedig a fehér M3-as BMW, amivel az Országos Rallycross bajnokságon szeretnék vitézkedni a SuperTouringCars 2000+ kategóriájában, s jelen állás szerint mindegyik versenyen részt szeretnénk venni” – mondta a RallyFeelingnek Bészi, aki a négy hazai és három külföldi versenyen is ott tervez lenni. A teljes szezon egyúttal azt jelenti, hogy a…

Read More

Bészi: Füstbe ment terv

Sok minden várt ebben az évben Szikszai Bélára, azaz Bészire, de a koronavírus és némi balszerencse végül gyakorlatilag az egész szezont romba döntötte – a pilóta nincs elkeseredve, ígéri, jövőre visszatér! Szikszai Béla úgy tervezte a 2020-as idényt, hogy komplett szezont fut a ralikrosszban, emellett pedig külföldi raliversenyeken is rajthoz áll – a RallyLegend lett volna az egyik fő attrakció, de más futamok is szerepeltek a tervek között. Január végén még elmentek a Kovászna Ralira Romániába, ezt követően viszont minden elromlott… „Kovásznáról nagyon jó érzésekkel tértünk haza, megbeszéltük Holló Barnával,…

Read More