Rozsdamentesítés: Egy év szünet után dobogóval tért vissza Bészi

Leporolta a BMW-t, és újra ralikrosszversenyre indult Szikszai Bészi: az STC +2000 korábbi bajnoka eleinte be volt rozsdásodva a máriapócsi hétvégén, de egy futamgyőzelemmel és a döntő vezetésével nem várt magasságokba csapott át a visszatérés.

„Mióta tavaly az M-Ringen befejeztük a ralikrosszos szezont, elő sem vettük a garázsból az autót. Most leporoltuk, megnéztük, működik-e, megtankoltuk és gyakorlatilag úgy mentünk vele Pócsra, hogy egy éve egyetlen métert sem tettem meg vele. Ezért óriási vérmes remények nem is voltak bennem, ennek a versenynek arról kellett szólnia, hogy a berozsdásodott reflexeket helyrehozzuk és visszarázódjunk a régi kerékvágásba” – mesélt a hétvége felvezetéséről a kategóriát 2018-ban megnyerő Szikszai Bészi.

Érződött is a rozsda a két szabadedzésen, ahol az M3-as BMW a sor végéhez tartozott. Az első kvalifikációs futamon azonban egy váratlan fejlemény adta meg a hétvége alaphangját: Vámosi és Zoll összeakadása után Bészi nevető harmadikként az első helyre állt, majd nagy védekezés árán megtartotta a vezetést és az év első futamát rögtön megnyerte! A folytatásban kisebb vezetői hibák miatt – a rozsda még nem tűnt el teljesen – harmadik helyezések jöttek.

„A stabil teljesítmény miatt a döntőben a lengyel srác mellől, a kettes pozícióból indulhattam. Itt már úgy voltam vele, hogy a döntőben nem tartalékolunk, és bejött a merész gumitaktika is, a még nedves pályán feltettük hátulra a száraz gumikat. A rajt után az első helyen fordultam és felcsillant a remény, hogy sikerülhet feltenni az i-re a pontot, de a volvós kolléga nagyon gyors volt és jokerkörrel elém került. Így is rettenetesen nagy öröm kísérte a máriapócsi hétvégét, hiszen ezt az eredményt a verseny előtt bármikor aláírtam volna” – folytatta az Inter Europe Team versenyzője.

Bészi előtt sűrű év áll, hiszen az általa szervezett debreceni amatőr szlalomverseny idén ötállomásos kupasorozattá nőtte ki magát – a salakmotor-stadionban tartott első fordulón telt ház volt a tribünökön és a depóban is. Fel kellett tennünk a kérdést, Bészi ezúttal a teljes szezonban ott lesz az STC +2000-ben?

„Két éve hajtogatom, de most már tényleg ez a terv! Rengeteg a munka, és bármi történhet, ami áthúzza a számításaimat, de ez a terv, ezért is vettük a csapatbuszt, amire nagyon büszke vagyok. Szeretnék a magyar ob hét versenyén részt venni, ehhez a szándékhoz pedig nagyon jó alaphangot adott az első hétvége” – válaszolta a kérdésre Szikszai Bészi.

A cikk eredetileg az Autósport és Formula Magazinban jelent meg.

Related posts

Leave a Comment