Nevet változtatott a sorozat, amelynek kiadták 2023/24-es versenynaptárát – a fordulók ismét csak az észak-amerikai kontinensre korlátozódnak.
Az új elnevezés jelzi, hogy a Nitrocross mára túlnőtte a ralikrosszt és egy önálló műfajjá fejlődött saját lebonyolítással, extrém pályákkal – ugratókkal és változatos borítással –, valamint a Group E kategória egyedi versenygépeivel.
A versenynaptár 2021-hez hasonlóan ismét Észak-Amerikára koncentrál: az Egyesült Államokban és Kanadában hat helyszínen tíz fordulót tartanak. A 2022/23-as évben nemzetközivé vált a széria, a nyolc versenyhelyszín közt két európai pálya, az angliai Lydden Hill és a svédországi Strängnäs is szerepelt – a finn és szaúd-arábiai hétvégéket pedig menetközben fújták le. Ez a folyamat most visszafordult, nem lesznek Észak-Amerikán kívüli versenyek, viszont bekerül egy új pálya, a MidAmerica Outdoors Oklahomában, amelynek egyik különlegessége csaknem 40 méteres ugratója. Az utolsó helyszín dupla fordulóval még nem ismert.
A Nitro Rallycross 2022/23-as szezonját az európai székhelyű versenyzők uralták, Robin Larsson, Andreas Bakkerud és Fraser McConnell végeztek a bajnoki dobogón, a széria alapítója, egyben 2021-es bajnoka, Travis Pastrana negyedik lett. Az új szezon szereplőiről eddig nincs hír, bár a mezőny létszáma nőhet, mivel a Vermont SportsCar plusz két FC1-X modellre tett szert.
A Nitrocross 2023/24-es versenynaptára:
Jay, Oklahoma | 2023. június 16-17. |
Salt Lake City, Utah | 2023. augusztus 18-19. |
Phoenix, Arizona | 2023. november 10-11. |
Dél-Kalifornia | 2023. december 9-10. |
Calgary, Kanada | 2024. február 2-3. |
? | 2024. február/március |