Európa és a Közel-Kelet is szerepel a Nitro Rallycross naptárában

Második teljes szezonjában globális szintre lép az amerikai központú Nitro Rallycross széria. A tíz fordulóból álló 2022/23-as szezon júniusban, Nagy-Britanniában indul, az ikonikus Lydden Hill pályán. Nyáron Európában versenyez a világbajnoksághoz hasonlóan elektromos autóra, az FC1-X modellre átálló sorozat (amelynek marad egy Supercar kategóriája is), Nagy-Britannia után Svédország és Finnország következik, meg nem nevezett pályákkal. A túlsúly így is Észak-Amerikában lesz, tízből négy fordulót rendeznek az USA-ban (Minneapolis, Los Angeles, Phoenix és a szezonzáró), valamint kettőt Kanadában (Quebec, Alberta). A két kanadai futamot télen tartják, előttük kerül sor Szaúd-Arábiára, amely…

Read More

Módosították a WRX versenynaptárát

A Rallycross Promoter GmbH módosított versenynaptárt adott ki, melyet jóváhagyott a Motorsport Világtanács – olvasható a WRX hivatalos oldalán. Ezt átböngészve három fontos különbséget találunk a korábban ismert verzióhoz képest. Először is, a világbajnokságot nyitó július 2-3-i svédországi versenyhétvége mellé a „szezonindító esemény” megjegyzés került – ezt nem fejtik ki, de arra utalhat, hogy Höljesben csak a két Európa-bajnokság és RX2e versenyez, az elektromos RX1e modellek pedig egy show keretében mutatkoznak meg a közönségnek – a jelek szerint nem lesz versenykész állapotban az összes autó időre, így a Nürburgringre halasztották…

Read More

Versenynaptárak – 2022

WRX: 1. Norvégia Hell augusztus 13-14. 2. Lettország Riga szeptember 3-4. 3. Portugália Montalegre szeptember 17-18. 4. Belgium Spa-Francorchamps október 8-9. 5. Spanyolország Barcelona október 29-30. 6. Németország Nürburgring november 12-13. Euro RX1: 1. Magyarország Nyirád május 21-22. 2. Svédország Höljes július 2-3. 3. Norvégia Hell augusztus 13-14. 4. Lettország Riga szeptember 3-4. 5. Portugália Montalegre szeptember 17-18. 6. Belgium Spa-Francorchamps október 8-9. Euro RX3: 1. Magyarország Nyirád május 21-22. 2. Svédország Höljes július 2-3. 3. Norvégia Hell augusztus 13-14. 4. Portugália Montalegre szeptember 17-18. 5. Németország Nürburgring november 12-13.…

Read More

Az ob és a CEZ 2022-es naptára

Kilenc fordulóból álló magyar és kilenc versenyt számláló közép-európai menetrend: így néz ki jelen állás szerint a 2022-es ralikrossznaptár. Az új M-Ring két fordulónak is otthont ad. A Szakági Bizottság tájékoztatása szerint az országos bajnoki szezon Máriapócson indul április 17-én, a húsvéti hétvégén. Az új pálya, az M-ring kétszer is szerepel az idei menetrendben, a szezon második és hetedik állomásaként, Nyirád pedig szintén duplázó egy júliusi és egy szeptemberi versennyel. Külföldi futamként Fuglau és Greinbach szerepel, a Slovakia Ring a 2021-es alkalom után kikerült a menetrendből. A Kakucs Ring is…

Read More

Nyirádon ér véget az idei Ralikrossz-ob

Sikerült pótlást találnia az elmaradt fuglaui verseny helyére, mégpedig egy rendkívül népszerű helyszínt: a Nyirád Racing Center visszakerült a hazai ralikrossz-versenynaptárba, november 5-7-i időponttal. Nyirádot senkinek sem kell bemutatni, aki kedveli a ralikrosszt: a Vörös Katlan korábban a Ralikrossz Európa-bajnokságot is fogadta, a hazai sorozatnak pedig utoljára 2018-ban volt versenye a pályán. „A nyirádi pályának ugyanis új tulajdonosa van, és az első megbeszélés alapján az idén szeretnék megtartani az úgymond “bemutatkozó” versenyt” – olvasható a szakági tájékoztatóban. „Mivel felújításokat is terveznek a pályán, és a nemzetközi versenynaptárra is tekintettel kell…

Read More

Ismét új WRX-versenynaptár, még később kezdődik a szezon

Szerdán módosított szezonmenetrendet adott ki a Rallycross Promoter: ez már a harmadik naptárverzió a 2021-es évre. Abban bízva, hogy a javuló európai járványhelyzetben a lehető legtöbb helyszínre nézők látogathassanak ki, további hat héttel elhalasztották a szezonkezdetet, július 23-24-re. Három ponton módosult a versenynaptár: az eredetileg harmadik fordulóval, Barcelonával kezdődik a szezon július 23-24-én. A spanyolt hétvége előtt kapott volna helyet Hell és Höljes. A norvég hétvége a helyi járványhelyzetre hivatkozva elmarad, a svéd versenyt viszont megtartják, új időpontban, augusztus 20-22-én, a Nürburgring és Lohéac közé beékelve. A harmadik változás a…

Read More

Átalakították a WRX idei versenynaptárát

A világbajnokság új promótere módosított menetrendet adott ki a 2021-es szezonra. Későbbre halasztották Belgiumot, tíz helyett csak hét helyszín lesz, ebből egy dupla fordulóval. A pandémiára hivatkozva, annak reményében, hogy minél nagyobb eséllyel mehessenek ki nézők a pályákra, a WRX szervezői úgy döntöttek, a tervezettnél három héttel később kezdődjön a szezon: május 22-23. és Spa helyett június 12-13-án, Hellben. A norvég futam eredeti időpontjában maradt, csakúgy, mint Svédország, Spanyolország, Németország (ahol dupla fordulót tartanak a tavaly bevált formátumnak megfelelően) és Franciaország. Bekerült Riga szeptember 18-19-re (csillagozva, a megállapodás még hiányzik),…

Read More

Elmarad a máriapócsi nyitány, Kakucson indul a szezon

Az eredeti tervek szerint április 4-5-én, húsvétkor kezdődött volna az RX OB aktuális idénye, de még egy hónapot várni kell. A RabócsiRing szeptemberben pótolja az elmaradt futamot. A versenyzőknek címzett levélben Ujházi Béla a következőket írta: „Szeretnénk benneteket tájékoztatni, hogy a Rabócsiring Kft. lemondta a Magyar Rallycross Bajnokság 2021. Április 4-5-re tervezett I. futamát. A verseny pótlására 2021. Augusztus 7-8 i hétvégén kerül sor Máriapócson. A módosítást a Szakági Bizottság elfogadta.” Frissítve: Hétfő délután egy újabb levél érkezett a szakágtól. A máriapócsi futam átütemezésében nem vették figyelembe, hogy az augusztusi időpontban…

Read More

Versenynaptárak – 2021

WRX: 1. Spanyolország Barcelona július 23-24. 2. Svédország Höljes augusztus 20-22. 3. Franciaország Lohéac szeptember 3-5. 4. Lettország Riga szeptember 18. 5. Lettország Riga szeptember 19. 6. Belgium Spa-Francorchamps október 8-10. 7. Portugália Montalegre október 23-24. 8. Németország Nürburgring november 27. 9. Németország Nürburgring november 28. RX OB: 1. Kakucs Kakucs Ring május 7-9. 2. Máriapócs RabócsiRing május 23-24. 3. Greinbach PS Racing Center augusztus 20-22. 4. Kakucs Kakucs Ring szeptember 10-12. 5. Máriapócs RabócsiRing szeptember 25-26. 6. Dunaszerdahely Slovakia Ring október 15-17. 7. Nyirád Nyirád Racing Center november 5-7.

Read More

Hét verseny az RX OB tervezett 2021-es naptárában

Az öt fordulóra rövidült idei szezon után újra visszaáll a teljes versenynaptárra az országos bajnokság: két Máriapócs, két Kakucs és Greinbach mellé visszatér Fuglau és a szezonzárónak helyet adó Slovakia Ring. Az MNASZ tervezetében a szezon már április 4-én elindul Máriapócson. Májusban kettő, júliusban, augusztusban és szeptemberben egy versenyt tartanak, a szlovákiai szezonzáró pedig október 15-17-én lesz. Két verseny szerepel a CEZ naptárában, az első és az utolsó, a többi ob-rangú. A teljes hazai tervezett versenynaptár itt található meg. 1. Máriapócs április 4. 2. Kakucs május 7-9. 3. Máriapócs május…

Read More