Vass a döntőbe jutásért küzdve ütközött

A szezonnyitóénál is erősebb mezőny állt össze a Ralikrossz-ob második versenyén, a CEZ-be is beleszámító máriapócsi viadalon május 23-24-én, de Vass Zoltán az RXC Technics Motorsport Audijával újra bebizonyította, képes felvenni az élcsoport tempóját. Kvalifikációs futamon második helyezést is szerzett, habár végül szoros csatában lemaradt a döntőbe jutásról, és a végeredményben hetedikként értékelték. „Kaotikus volt! Esett az eső, sütött a nap, nagyon sok rajtot visszaintettek. Rengeteg baleset történt, hiszen vízen nem olyan egyszerű menni ezekkel az erős autókkal, megtizedelődött a népes, nívós mezőny. Nagyon akciódús hétvége volt, a nézők elégedettek…

Read More

Kárai győzött, Mózer borult a döntőben Máriapócson

Egy nagy baleset is történt a pünkösdi versenyhétvége fináléjában. A Supercarban Kárai Tamás, a Super1600-ban Körmöczi Balázs győzött, a három SuperTouringCars kategóriát azonban a CEZ-be beleszámító versenyen elinduló külföldiek nyerték. A Supercar kategória Kárai Tamás sikerét hozta, kárpótlásként a kakucsi elszalasztott esélyért: az audis első helyen zárta a köztes eredménylistát, elődöntőjét és a döntőt is. Az utolsó fázisig, ifj. Kiss László volt fő üldözője, aki megnyerte a harmadik kvalifikációs futamot és saját elődöntőjét. A finálé azonban már az első körben véget ért számára, ahogyan Benyó Máténak és Mózer Márknak is.…

Read More

Benyóé és Káraié az első két futam Máriapócson

A húsvéti verseny elmaradt, pünkösdkor azonban már újra a ralikrosszé volt a főszerep a RabócsiRingen. Kárai, Laczkó és Bészi a köztes eredménylista első helyén a kategóriákban. A Supercar kategória 13 főre hízott a Matador Rallycross Fesztiválon, CEZ-hétvégéről lévén szó csatlakozott két külföldi és a 2020-as szezonzárót ugyanitt megnyerő ifj. Kiss László is, aki a Peugeot-val a két szabadedzés legjobb körét autózta. Az első kvalifikációs futamon aztán Benyó Máté diktálta a tempót Vass Zoltánt megelőzve, és volt egy nagy baleset is, amely Koncseg Zoltán kiesését hozta. Ő a Q2-ben el sem…

Read More

Több mint 130 induló Máriapócson, köztük 14 Supercar

Hosszú a szezon második fordulójának nevezési listája, hiszen a pünkösdi versenyhétvége nem csupán ob-, hanem CEZ-forduló is, továbbá az amatőrök szintén szerepelnek, így az események szombattól hétfőig tartanak. A Supercar kategória népesebb lesz a kakucsinál: a szezonnyitón résztvevők – köztük a futamgyőztes Luigi – mellé csatlakozik az örökös bajnok Kotán Péter, a 2020-ban ugyanitt zárófutamot megnyerő ifj. Kiss László, valamint Mózer Attila is, egy korábbi WRX-es Ford Fiestával. Melléjük még két külföldi érkezik a RabócsiRingre: az osztrák Alois Höller, valamint lengyel Staniszewski Zbigniew, mind a ketten Ford Fiestával. A teljes…

Read More

Pünkösdkor Máriapócson már lehetnek nézők

A hétvégén Kakucson zárt kapuk mögött indul az RX-szezon, de a második fordulón, május 22-24-én a Matador Rallycross Fesztiválon már lesznek szurkolók – amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. „A verseny nézőkkel kerül lebonyolításra, a mindenkori kormányzati előírásoknak megfelelően működünk, így NÉZŐI belépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges minden sportrendezvényünkre! A védettségi igazolvány személyazonosító okmánnyal együtt érvényes! Bejáratban a rendezvények ideje alatt kihelyezett ellenőrző pontokat nyitunk a védettségi igazolványok ellenőrzése céljából, kérjük a szíves együttműködést nézőink részéről!” – olvasható a RabócsiRing oldalán.

Read More

Két éve volt utoljára húsvéti ralikrossz parádé

Az RX rajongói számára a húsvéti ünnepek egyet jelentenek a máriapócsi versennyel, pedig idén már másodszor marad el a hagyományos húsvéti parádé a RabócsiRingen. Utoljára 2019-ben tartották meg az ünnepi versenyt: mutatjuk, mi történt akkor. A 2019-es szezonban már az ob második fordulóját tartották húsvétkor, az esős hétvégén pedig megismételte szlovákiai győzelmét a SuperCarsban az esőtáncot járó Spitzmüller Csaba, a Super1600-ban Lukács Kornél „Csucsu” – végül azonban egyikük sem lett bajnok az év végén. Ellenben Koncseg Zoltán a döntő utolsó körében kikapott Karl Schadenhofertől, a szezon végén viszont ő lett…

Read More

Két ob és három amatőr verseny lesz idén Máriapócson

A húsvéti futam helyett végül csak edzést tartanak, de pünkösdkor és szeptemberben versenyez az RX OB a nyírségi pályán, ahol az amatőrök három alkalommal is megmérkőznek. A pálya újra helyszíne lesz a Rally Hungary szuperspeciáljának is. A RabócsiRing 2021-es versenynaptára a következőket írja a ralikrossz-eseményekről: A járványügyi helyzetre való tekintettel a rallycrossosok idén először Húsvétkor, de csak edzés keretein belül látogatnak el hozzánk. Az első rallycross versenyre egészen Pünkösdig várnunk kell, hiszen akkor rendezzük a Matador Race – Nemzetközi Rallycross Parádét, amikor nemcsak nemzetünk pilótái, hanem Közép-Európa legjobbjai is rajthoz állnak. Ezt követően augusztusban az Amatőr…

Read More

Elmarad a máriapócsi nyitány, Kakucson indul a szezon

Az eredeti tervek szerint április 4-5-én, húsvétkor kezdődött volna az RX OB aktuális idénye, de még egy hónapot várni kell. A RabócsiRing szeptemberben pótolja az elmaradt futamot. A versenyzőknek címzett levélben Ujházi Béla a következőket írta: „Szeretnénk benneteket tájékoztatni, hogy a Rabócsiring Kft. lemondta a Magyar Rallycross Bajnokság 2021. Április 4-5-re tervezett I. futamát. A verseny pótlására 2021. Augusztus 7-8 i hétvégén kerül sor Máriapócson. A módosítást a Szakági Bizottság elfogadta.” Frissítve: Hétfő délután egy újabb levél érkezett a szakágtól. A máriapócsi futam átütemezésében nem vették figyelembe, hogy az augusztusi időpontban…

Read More

A 25 éves RabócsiRing története

1996-ban rendezték az első amatőr ralikrosszversenyt a máriapócsi pályán, amely napjainkra a hazai RX egyik alappillérévé nőtte ki magát. Jöjjön egy kis történelemóra – a Rabocsiring.hu alapján: 1996: RabócsiRing versenypálya kapuit megnyitottuk és megrendeztük az első amatőr rallycross versenyt, melyre több mint háromezren voltak kíváncsiak. 2003: Elkészült a RabócsiRing versenypálya első aszfaltos nyomvonala, amely hosszúsága megközelítőleg 700 m volt. Megnyitottuk a megye első gokart pályáját és gokart bérlési lehetőségek biztosítása révén civilek részére is elérhetővé tettük a technikai sportok világát. Mindeközben a rallycross versenypályánk pedig véglegesen bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe. …

Read More