Kárai itthon, az Eb-n és a vb-n is remekelt

Kárai Tamás 2020-ban is nagy tervekkel indult, azonban a világjárvány az o számításait is keresztülhúzta – ettől függetlenül hazai és nemzetközi színtéren is ismét meg tudott villanni.

Kárai Tamás célja a magyar bajnokság és a nemzetközi szereplés volt 2020-ban, azonban a többszöri módosításoknak köszönhetően már nem lehetett mindenki számára tökéletes versenynaptárat rajzolni, így Tomi négy futamon indult az Országos Bajnokságon, valamint két Európa- és két világbajnoki viadalon. „Nagyon vegyes volt számomra ez az év, és ha minden jól megy, még nincs vége, hiszen decemberben zárjuk majd az évet Németországban” – kezdte értékelését a bajnoki címvédő.

„Egyik hétről a másikra lépkedtünk és nem tudtuk, hogy a következő két hétben merre fogunk tudni menni. A magyar futamok voltak a biztos pontok, minden más csak egy terv volt, pedig számomra a prioritást a nemzetközi versenyhétvégék jelentették.” „Nagyon nehéz volt így ebben a helyzetben a felkészülés, és a hazai rendezvényekkel ellentétben, külföldön sokkal jobban érezhető volt a vírus okozta helyzet. Igyekeztünk a versenyekre koncentrálni, és azt gondolom ez sikerült is. Egy komoly problémánk volt, ami egész évben jelentkezett, ez pedig a rajtelektronika: ez egy teljesen más rendszer, mint az eddigiek, meg kell tanulnunk. A helyi versenyek idén még jobbak, élvezetesebbek voltak, hiszen ott voltak a családtagjaim, barátaim és a nézők, akik nélkül nagyon más egy-egy külföldi verseny.”

„Örülök, hogy jó mezőny jött össze a magyar SuperCar-kategóriában. Ennek már van hozzáadott értéke és fejlődési szintje. Sajnos minden versenyhétvégén történt velünk valami, ami miatt vagy még a dobogóra sem, vagy csak annak valamelyik fokára álltam fel. A legrosszabbul a második kakucsi futam érintett, ahol már az elődöntőben kilöktek, és nem jutottam a döntőbe. Az év végi összetettben a harmadik helyet szereztem meg, mely inkább a megnyert előfutamoknak köszönhető.”

„Külföldön négy futamon álltunk rajthoz, és Barcelonában megszereztem az első világbajnoki elődöntős helyezésemet, melynek nagyon örülök, hiszen a gyári támogatású autók és pilótáik rendszerint nagyon gyorsak, de láthatóan fel tudjuk venni velük a tempót. Az európai fordulók a svéd Höljesben és a lett Rigában voltak. Mindkét pályát nagyon szeretem, és jó csatákat vívtunk rajta.”

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2020-ban jelent meg.

Related posts

Leave a Comment