Az Eb-n és CEZ-en is gondolkodik Koncseg Zoltán

A Ralikrossz-ob SuperCars kategóriájában töltött két szezon után Koncseg Zoltán jövőre akár nemzetközi színtéren is folytathatja – a hazai bajnokság létszámától teszi függővé a külföldi szereplést. Jó szezonja volt Koncseg Zoltánnak, aki második évét a legnagyobb kategóriában a pontverseny harmadik helyén zárta Kárai Tamás és Benyó Máté mögött, a dobogóra pedig nyolc nekifutásból ötször is felállt az Audi A1-gyel. Azt viszont maga a versenyző sem akarja palástolni, hogy az eredményt egy szűkös mezőnyben érte el, bár CEZ-fordulókon és Ausztriában 10-15 induló is szerepelt, állandó jelleggel csak négy autó vett részt…

Read More

Fékpadtól dobogóig

Az első rajtkockából indult és harmadik helyen futott be a döntőben a 9-es Audi Máriapócson. A SuperTouringCars +2000 bajnoka, Koncseg Zoltán pályafutása első dobogóját szerezte a csúcskategóriában. „Nem, abszolút nem gondoltam volna én sem, hogy eddig fog tartani!” – válaszolta Koncseg Zoltán, mikor arról kérdeztük, egy évvel ezelőtt, mikor belevágott a SuperCars-projektbe, számított-e rá, hogy ennyit kell várnia az első dobogós helyezésre. 2021-es újonc szezonját csuklótörés és kihagyott futam is nehezítette, a legjobb versenyeredmény negyedik pozíció volt. „Szerettük volna előbb elérni, de tudomásul kellett venni, az Audi teljesen más autó,…

Read More

Koncseg Zoltán útja első SuperCars-dobogójáig (videó)

A SuperTouringCars +2000 kategóriát egymás után kétszer is megnyerő Koncseg Zoltán 2021-ben mutatkozott be a SuperCarsban az Audi S1-gyel. Első éve az ismerkedés jegyében telt, egy csuklótörés is hátráltatta, emiatt legjobb helyezése egy negyedik pozíció volt. Második szezonja azonban ígéretes versennyel kezdődött Máriapócson: ő nyerte az első kvalifikációs futamot, majd az elődöntőben is győzött, így az első rajtkockából indult a döntőben. Harmadik lett (második legjobb magyar), ezzel eddigi legjobb eredményét, első dobogóját szerezte meg a SuperCarsban. „Másik jokerkörrel lehetett volna eggyel jobb a helyezés, de nem szomorkodunk, mert nagyon jó…

Read More

Koncseg Zoltán az év ralikrosszversenyzője

A 2020-as szezont követően is kiválasztotta az MNASZ Off-Road Szakági Bizottsága az év legjobb ralikrosszosát. A díjat és a vele járó méretes kupát a SuperTouringCars +2000 bajnoka, Koncseg Zoltán nyerte meg. Az elismerést a versenyző majdnem tökéletes szezonjának köszönhetően érdemelte ki: öt versenyen négy első és egy harmadik helyezést szerzett, ezzel sikeresen megvédte az STC +2000 címét. Kétszeres kategóriabajnokként 2021-ben már a legfelső szinten, a SuperCarsban folytatja. Koncseg Zoltán korábban így összegezte 2020-as évét: „Összeértünk a kocsival és össze tudtuk rakni a rajtokat, amikkel már nem voltak gondok, mint a…

Read More