A szűkösnek ígérkező hazai SuperCars-mezőny létszámhiányán egy új szereplő segíthet: Pál Krisztiánék műhelyében már ott áll egy Skoda Fabia. A versenyző azonban csak nyáron tölti be a 16 éves korhatárt. Pál Krisztián a Junior Kupában kezdte ralikrosszos pályafutását 2020-ban, majd a következő évben rögtön váltott a Swift Hybrid RX Cupra. Fiatal kora miatt ebben a géposztályban sokan kételkedtek benne, hogy túl nagy falattal próbálkozik, de a 13 éves pilóta eredményekkel válaszolt: első nekifutásra a dobogó második fokára állt, majd az utolsó döntőig harcban volt a bajnoki címért – végül a…
Read MoreCímke: Supercar
Hazai pályákon: Bizonytalan SuperCars és új kategória a Ralikrossz-ob-n
Az áprilisi szezonkezdetet egyelőre kétségek övezik a csúcskategóriában: az előző év főszereplőinek figyelme a nemzetközi szereplés felé fordult, ezért nagy kérdőjel, kik és mennyien alkotják a SuperCars mezőnyét. Az év különlegessége az erős kupasorozatnak ígérkező CrossCar indulása lesz, továbbá kiestek a versenynaptárból a külföldi helyszínek, kizárólag három hazai pályán zajlik a magyar bajnokság. A hazai SuperCars élmezőnyének technikai színvonalára az elmúlt években nem lehetett panasz, egyre modernebb és versenyképesebb autók jellemezték az országos bajnokságot: nem ok nélkül hangoztatták sokan, hogy a magyar élvonal szereplői akármelyik külföldi sorozatban, de még az…
Read MoreÖt autó a SuperCars-mezőnyben Máriapócson
Az M-Ringhez hasonlóan a RabócsiRingen is kis mezőnyök várhatók a Ralikrossz-ob topkategóriáiban. A SuperCars és a Super1600 versenye is öt résztvevővel zajlik majd. Népes, tízfős rajtráccsal indult a SuperCars az első, húsvéti máriapócsi viadalon, ezért úgy tűnt, a 2022-es szezon is az előző év nagy létszámaival folytatódik a csúcskategóriában. Monorierdőn azonban már csak négy autó állt ki: a négyszeres országos bajnok Kárai Tamás, a bajnokságban második helyet elfoglaló Koncseg Zoltán, a tavalyi második Benyó Máté, valamint Antal István. A nevezési lista szerint ők négyen indulnak június 4-5-én a RabócsiRingen, kiegészülve…
Read MoreFékpadtól dobogóig
Az első rajtkockából indult és harmadik helyen futott be a döntőben a 9-es Audi Máriapócson. A SuperTouringCars +2000 bajnoka, Koncseg Zoltán pályafutása első dobogóját szerezte a csúcskategóriában. „Nem, abszolút nem gondoltam volna én sem, hogy eddig fog tartani!” – válaszolta Koncseg Zoltán, mikor arról kérdeztük, egy évvel ezelőtt, mikor belevágott a SuperCars-projektbe, számított-e rá, hogy ennyit kell várnia az első dobogós helyezésre. 2021-es újonc szezonját csuklótörés és kihagyott futam is nehezítette, a legjobb versenyeredmény negyedik pozíció volt. „Szerettük volna előbb elérni, de tudomásul kellett venni, az Audi teljesen más autó,…
Read MoreKoncseg Zoltán útja első SuperCars-dobogójáig (videó)
A SuperTouringCars +2000 kategóriát egymás után kétszer is megnyerő Koncseg Zoltán 2021-ben mutatkozott be a SuperCarsban az Audi S1-gyel. Első éve az ismerkedés jegyében telt, egy csuklótörés is hátráltatta, emiatt legjobb helyezése egy negyedik pozíció volt. Második szezonja azonban ígéretes versennyel kezdődött Máriapócson: ő nyerte az első kvalifikációs futamot, majd az elődöntőben is győzött, így az első rajtkockából indult a döntőben. Harmadik lett (második legjobb magyar), ezzel eddigi legjobb eredményét, első dobogóját szerezte meg a SuperCarsban. „Másik jokerkörrel lehetett volna eggyel jobb a helyezés, de nem szomorkodunk, mert nagyon jó…
Read MoreVass Zoltán: Az egész éves szereplést elengedtük
Egy fontos hiányzója lesz a 2022-es magyar bajnoki szezonnak. Vass Zoltán tíz éven keresztül volt a SuperCars mezőny alapembere, idén azonban legfeljebb néhány versenyen láthatjuk őt és testvérét, Vass Csabát. „Már 2019 óta lóg a levegőben, hogy pihenünk egyet, nem megyünk, és most eljött ennek az ideje, kicsit máshova helyezzük az eddig versenyzésre fordított szabadidőnket, az egész éves szereplést elengedtük” – tudtuk meg Vass Zolitól. Hozzátette, bizonyos versenyeken való szereplésre van esély: „De megvan a két autó, az Audi és a Skoda, átpingáltuk őket egyszerű fehér színre, maradt tavalyról egy…
Read MoreLuigi: Fiesta lesz az idei évben
Közeleg a Ralikrossz-ob húsvéti máriapócsi nyitánya, ezért több versenyzőt is megszólaltatunk, idei terveikről és várakozásaikról. Elsőként a SuperCars tavalyi bronzérmesét, Luigit, aki 2022-ben Ford Fiestát vezet – azt az autót, amellyel Mózer Attila tavaly a világbajnokságon is indult, Luigi pedig dobogóig jutott vele a RabócsiRingen. „Pont most intéztem a versenyautó cooler hűtőjét, most pedig a kipufogórendszerét megyek csináltatni” – válaszolt Luigi hívásunkra. „Nem terveztem idén versenyezni, de ott leszek mégiscsak, Mózer Attila Ford Fiestájával, amivel Heikkinen is ment annak idején a világbajnokságon.” Az országos bajnokság mellett terve a nyirádi Európa-bajnoki…
Read MoreKi lehet magyar bajnok Nyirádon? – SuperCars, S1600, STC
Jön a 2021-es szezon fináléja november első hétvégéjén egy népszerű visszatérő pályán. Kategóriánként sorra vettük, ki nyerheti meg a vágyott magyar bajnoki címet a záróversenyen. Az első részben a „nagy” kategóriákkal kezdünk. A SuperCars osztály első ránézésre nagyon szorosnak tűnik: hivatalosan Benyó Máté 137 pontos, Kárai Tamás 135 pontos – hátrébb a harmadik és negyedik helyen is hasonló a helyzet, Vass Zoltán 114, Luigi 112 ponttal rendelkezik. Figyelembe kell venni azonban a mínuszolást, a leggyengébb versenyeredmény levonását. Mivel Kárai és Luigi is kihagyott egy-egy hétvégét, mínuszolással együtt az állás a…
Read MoreAz év legerősebb SuperCars-mezőnye várható Nyirádon
A magyar ralikrosszévad a visszatérő Vörös Katlanban zárul november 6-7-én. Az eddig ismert nevezési listát elnézve meglepő, hogy nem egy CEZ-fordulóról beszélünk: 15-en neveztek, miközben a szezon során eddig a maximum 13 volt, még az első máriapócsi futamon. Természetesen ott lesznek a SuperCarsban az idei alapemberek: a bajnokságban legelöl álló Kárai Tamás és Benyó Máté, a Slovakia Ringet kihagyó Luigi, az RXC három versenyzője, Vass Zoltán, Vass Csaba és Harsányi Zoltán, továbbá Mózer Márk, Koncseg Zoltán és Antal István. Kotán Péter idén harmadszor rajthoz áll, és elindul Mózer Attila és…
Read MoreKét éve majdnem szögre akasztotta a sisakot, most vezeti a magyar bajnokságot
Benyó Máté volt az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradó stúdióvendége: a SuperCars kategória legfiatalabb tagja mögött különleges pályafutás áll, két évvel ezelőtt az MX5 Kupában versenyzett, a szezon végén azonban az is felmerült benne, hogy befejezi a versenyzést, mert úgy tűnt, nincs előrelépési lehetőség. Helyette azonban jött egy ajánlat a SuperCars kategóriából, ahol bő másfél év alatt már három különböző autót vezetett: a Mitsubishi és Skoda után jött a Ford Focus RX, a váltásokkal együtt pedig az egyre jobb eredmények, köztük Greinbachban az első futamgyőzelem. Az éveken át pályaversenyeken szereplő…
Read More