Répási Róbert: Váltás az Eb miatt

Második ralikrosszos karrierjének harmadik szezonját a harmadik különböző kategóriában töltötte Répási Róbert: a ZONE RX és a Skoda Fabia az STC -2000 után az elsőkerekesek között is az élmezőnybe tartozott, a végeredmény az országos bajnokság második helyezése lett. A feljebb lépést kifejezetten a Nyirádra visszatérő Európa-bajnokság motiválta. A csapat akkor döntött a kategóriaváltás mellett, mikor tudomásukra jutott, hogy a Ralikrossz-Eb ismét Magyarországon fog versenyezni. A kétezres kategóriában gyengének bizonyult a Skoda motorja, a hajtáslánc pedig nem bírta a nagyobb nyomatékot, ami számos váltóhibát eredményezett. Úgy döntöttek, a fejlesztést a hajtás…

Read More

A Super1.6 új királya

Az Opel Astra G ránézésre talán nem tűnik a hazai Super1600 legfélelmetesebb ellenfelének, a felszín alatt lapuló csomag és a versenyző képességei azonban a kategória magyar bajnoki címét érték. Laczkó Lehel minden pályán az élmezőnyben küzdött, és hét nekifutásból négy győzelmet is megszerzett. Harmadik, második és első – így lépdelt előre a Super1600 tabelláján a kategóriájában töltött három év során Laczkó Lehel. Abban a divízióban lett magyar bajnok 2022-ben, amely tele van modern ralikrosszautókkal, és időnként még az Európa-bajnokság élmenői is beneveznek gyakorlásként. Ilyen riválisokat győzött le Kotán Péter mentoráltja…

Read More

Családi ügy: Bütösi Zsolt és Balázs folytatta a ralikrosszt

Maradtak a megszokott kategóriák: az apa, Zsolt három versenyen vett részt a Super1600-ban, a fiú, Balázs pedig a Junior Kupában nevelkedett tovább, de balszerencsés éve volt, amely során az autót is újjá kellett építeni. Bütösi Zsolt a váltófejlesztésen átesett Citroen DS3-mal állt az S1600 kategória rajtrácsára. Az acélos mezőnyben nem volt könnyű boldogulni, de a három verseny, amelyen elindult, tartogatott emlékezetes pillanatokat: Kakucson előfutamot nyert, Máriapócson pedig vezette az esőáztatta döntőt. „Erősödött a mezőny, érkeztek új versenyzők topautókkal, és ott voltak a szokásosak is, akik addig sem voltak gyengék. De…

Read More

Kistuki: Lassan elkészül az Unikornis

A terv szerint az előző szezont kihagyó Takács Oliver idén már élves bevetéseken indul a Super1600-as Audi A1-gyel a magyar bajnokságban és CEZ-ben – célja pedig, hogy év végén a dobogóra álljon az autóval. „Nagy pillanatok állnak mögöttem. Épül egy „Unikornis” nekem, és apuka lettem, így igazoltan kihagytam egy évet. Mindenkinek az életében, így csapatunknál is vannak örömteli, boldog pillanatok, és hullámvölgyek is, legyen szó akár egy nehezebb időszakról, vagy egy célról, aminek elérése igazi kihívást jelent. Már hiányzott a benzingőz, de most nagy reményekkel indulunk neki a 2022-es idénynek”…

Read More

Ki lehet magyar bajnok Nyirádon? – SuperCars, S1600, STC

Jön a 2021-es szezon fináléja november első hétvégéjén egy népszerű visszatérő pályán. Kategóriánként sorra vettük, ki nyerheti meg a vágyott magyar bajnoki címet a záróversenyen. Az első részben a „nagy” kategóriákkal kezdünk. A SuperCars osztály első ránézésre nagyon szorosnak tűnik: hivatalosan Benyó Máté 137 pontos, Kárai Tamás 135 pontos – hátrébb a harmadik és negyedik helyen is hasonló a helyzet, Vass Zoltán 114, Luigi 112 ponttal rendelkezik. Figyelembe kell venni azonban a mínuszolást, a leggyengébb versenyeredmény levonását. Mivel Kárai és Luigi is kihagyott egy-egy hétvégét, mínuszolással együtt az állás a…

Read More

Máriapócson újra mindkét Bütösi támadott

A Super1600 negyedik helyezésével távozott a RabócsiRingről Bütösi Zsolt. A 14 éves Balázsnak eközben sem Kakucson, sem Máriapócson nem volt szerencséje a hétvége kritikus szakaszában, mindkét alkalommal összetett hetedik helyet szerzett a Junior Kupában, pont lecsúszva a hatfős döntőről a szezon eleji baleset után újjáépített Suzukival. „Miután Máriapócson beletaszították a falba, új autót kellett építeni neki, amivel Greinbachig nem is készültünk el, sőt, Kakucs előtt csütörtökön még az utolsó simításokat végeztük rajta. Az enyémre nem is maradt idő, és nem szerettem volna úgy rajthoz állni, ahogy Máriapócson legördültünk, ezért Kakucson…

Read More

Super1600: Harmadszor is második Lencse Zoltán

A S1600-as kategória második helyén ért célba a Speed Technika versenyzője Lencse Zoltán a hétvégi Rallycross Fesztiválon. A csapat másik versenyzője Rácz Márton mellől elpártolt a szerencse és pontok nélkül zárt. Kezdhettük volna azzal is, a csapat egyik szeme sír, a másik nevet, de nem a múltat nézik, a jelenre és a jövőre koncentrálnak. A bajnokság még nem ért véget. „Egész hétvégén meg volt a tempónk és végre a döntő futamban az első sorból tudtam rajtolni” – kezdte a beszélgetést Lencse Zoltán, majd hozzátette. „Az első kanyarban a második helyen…

Read More

A bajnok segítségével

A ralikrosszra összpontosít idén dr. Laczkó László csapata: ő maga és idősebb fia, Levente az Astra Kupában indulnak, a fiatalabb fiú, Lehel pedig a Super1600-ban szerepel, bajnoki esélyekkel. Rajtuk kívül a Diamond Racing kötelékébe tartozik két tehetséges junior, Csermely Móric és Zelenák Olivér is. Legutóbb, Ausztriában a termés két győzelem és egy második helyezés volt. A csapat munkáját nem akárki segíti: az örökös magyar bajnok, Kotán Péter. A csapat számára a Super1600 kategóriában nagy a tét, hiszen Laczkó Lehel harcban van a bajnoki címért. Eddig minden döntőben dobogón végzett, Kakucson…

Read More

Speed Technika: Feljöttek a dobogóra

Nagyszerű hétvégét zárt a Speed Technika rallycross csapata a bajnokság harmadik ausztriai futamán Greinbachban, ahol Lencse Zoltán második helyez zárt, míg csapattársa Rácz Márton harmadik lett. Lassan minden autósport bajnokság a hajrához közelít, ellenkezőképp a rallycross, ahol augusztusban még csak a harmadik futamot rendezték meg az ausztriai Greinbachban. Lencse Zoli és a Super1600-as Suzuki eddig nagyszerűen teljesített, minden versenyről dobogós hellyel tért haza és nem volt ez máshogy most sem. „Nagyon jó versenyünk volt Ausztriában, ahol végig ott voltunk a dobogó közelében és végül a döntőben leszakadt az ég, így…

Read More

Bütösi: Vakon a döntőben

Harmadik ralikrosszos szezonját kezdte meg a Bütösi család: a váltófejlesztésnek köszönhetően az apa, Zsolt közelebb került az idén tovább erősödő Super1600 élmezőnyéhez, míg a fiú, Balázs eddigi legjobb helyezését szerezte a Junior Kupában. A Super1600 kategória mezőnye erősödött az előző évhez képest – de erősödött a Bütösi Zsolt által terelgetett Citroen DS3 is, köszönhetően a téli szünet során végzett váltófejlesztésnek. „Nagyon jól sikerült a fejlesztés, sokkal közelebb kerültünk a többiekben, de a technikai hátrányunk azért még megvan, mégiscsak egy idősebb autó a miénk. A kategória erősödött, érkezett az osztrák srác,…

Read More