Benyó Máté nyerte az év utolsó versenyét Kakucson

A bajnoki címek többsége korábban már eldőlt, ezért kisebb mezőnyök jellemezték a kategóriákat az átépített Kakucs Ringen – de a csatákra nem lehetett panasz. A SuperCarsban négyfős létszám alakult ki, a három szokásos résztvevő, Kárai Tamás, Benyó Máté és Koncseg Zoltán mellett egy bemutatkozó versenyző, Lencse Zoltán szerepelt, aki Antal István Mitsubishi Coltjába ült. A 2022-es ob-címet már bebiztosító Kárai mind a négy előfutamot behúzta, Benyónak a második helyezések jutottak. A fiatal pilóta második hétvégéjén a Peugeot 208-cal azonban harcias kedvében volt a döntőben. A rajtnál megtámadta Kárait, és bár…

Read More

A bajnok segítségével

A ralikrosszra összpontosít idén dr. Laczkó László csapata: ő maga és idősebb fia, Levente az Astra Kupában indulnak, a fiatalabb fiú, Lehel pedig a Super1600-ban szerepel, bajnoki esélyekkel. Rajtuk kívül a Diamond Racing kötelékébe tartozik két tehetséges junior, Csermely Móric és Zelenák Olivér is. Legutóbb, Ausztriában a termés két győzelem és egy második helyezés volt. A csapat munkáját nem akárki segíti: az örökös magyar bajnok, Kotán Péter. A csapat számára a Super1600 kategóriában nagy a tét, hiszen Laczkó Lehel harcban van a bajnoki címért. Eddig minden döntőben dobogón végzett, Kakucson…

Read More

Nosztalgiázás Kotán Péterrel

A ralikrossz örökös magyar bajnoka az Autósport és Formula Magazin vendégeként elevenített fel számos érdekes sztorit a múltból: az első szezonokat a Minivel, a Ferjáncz Attilával és Ranga Lászlóval vívott harcokat, a tíz-tizenötezer fős nézőseregeket, a nyolc bajnoki címet. És persze ismét szóba került, hogy azt a bizonyos 50. győzelmet szeretné megszerezni. Érdemes meghallgatni!

Read More

Időutazás: Kotán Péter emlékezetes kakucsi vasárnapja

Egy Ford Escort és az örökös magyar bajnok a SuperCar-mezony élén: a 90-es évek megszokott felállása megismétlődött 2020-ban. Kotán Péter 34. ralikrosszos szezonjának fénypontja volt a döntő Kakucson, melyet öt körön keresztül vezetett modernebb és gyorsabb autók előtt. Nincsen ralikrosszos szezon Magyarországon Kotán Péter nélkül 1987 óta: az alapigazság idén is érvényes volt, ráadásul az előző évad néhány indulásával ellentétben a nyolcszoros bajnok a rövidített versenynaptár mind az öt állomásán részt vett. A szezon eredményesség terén két részre bontható, az első fele küzdelmesen alakult turbóproblémák miatt, a második kakucsi és…

Read More