Ekström beugróként győzött hazai pályán

A höljesi dupla második fordulóján Mattias Ekström megelőzte az első felvonást nyerő Johan Kristofferssont, pedig csak a második sorból rajtolt a döntőben. Útjára indult az elektromos kategória, a Projekt E is Svédországban.

A kvalifikációk ugyanazt a mintát mutatták vasárnap, mint a szombati teljes értékű fordulón: két svéd uralta a 16 fős mezőnyt, Johan Kristoffersson két, Mattias Ekström egy fordulót nyert. A kétszeres világbajnok behúzta az első elődöntőt, ezzel kiharcolva a döntő pole-pozícióját, Ekström azonban kikapott csapattársától, Robin Larssontól a második menetben, ami hátrányt jelentett a finálé rajtrácsán, mivel csak a negyedik rajtkockába sorakozhatott fel.

A kedvezőtlen rajthely ellenére a 2016-os világbajnok ihletett formában volt a döntőben. Ő már az első körben kiállt jokerre, így zárkózott fel a vezető Kristofferssonra, aki a hatodik, utolsó fordulóra tartogatta sajátját. A volkswagenes a jokerszakaszról csak az Audi mögé tudott visszatérni. A korábbi világbajnok megszerezte harmadik győzelmét a hazai pályán: 2016-17-es formáját idézve második és első helyet gyűjtött a nyitóhétvégén, a bajnokságban két pont a lemaradása Kristofferssonhoz képest – de a vb-címért nem lesz harcban, hiszen megállapodása a Team RC csapattal, amelynek első győzelmét szerezte meg, csupán a höljesi hétvégére szólt.

Kristoffersson második lett, de csupán a harmadik helyre sorolták büntetés miatt: jokerkörén két pályaszéli jelzést is eltalált. Így Kevin Hansen örökölte a második pozíciót: bátyja, a címvédő Timmy Hansen nem jutott döntőbe, kizárták ütközésért Andreas Bakkeruddal az elődöntők körében. Szabó Krisztián a GRX Hyundai i20-asával a köztes eredménylistán hatodik helyen állt, de a döntőbe jutás nem sikerült számára, a második elődöntőből ötödik pozícióval távozott.

A svéd hétvégén elindult a WRX elektromos jövőjét előrevetítő kategória, a Projekt E. A kísérleti géposztály három indulót számlált a Ford Fiesta eRX versenygéppel: közülük a legismertebb név, Ken Block uralta a hétvégét és szerezte meg a győzelmet.

A svéd hétvége eredményei ide kattintva érhetők el.

Related posts

Leave a Comment