RallyX Nordic: Kristoffersson dupla győzelemmel melegített a vb-re

Höljesben kezdődött a skandináv bajnokság szezonja, melyen több északi WRX- és Eb-pilóta melegített a hamarosan kezdődő szezonra, és visszatérőként még Mattias Ekström is felbukkant a nagy, 20 fős Supercar-mezőnyben. A sorozat első és második fordulóját is lebonyolították a két versenynap során. Az említett WRX-pilóták egyike Niclas Grönholm volt, aki a Hyundai i20-szal nyerni tudott az első kvalifikációs futamon, így a köztes eredménylistát is vezette. Az összesítésben csak negyedik Johan Kristofferssont saját hibája hátráltatta, mivel a Q2-ben kiesett. Az utolsó előfutamot aztán megnyerte, az első elődöntőben (Höljesben hármat is tartottak) pedig…

Read More

Ekström újra ralikrosszban indul

A 2016-os világbajnok is benevezett a RallyX Nordic höljesi szezonnyitójára – most hétvégén a nagy riválissal, Johan Kristofferssonnal fog összecsapni. Mattias Ekström már megint ralikrosszozik: a svéd 2018 végén elméletben visszavonult a sorozatról, de a gyakorlatba évről évre feltűnt legalább egy versenyen a WRX-ben, sőt 2020-ban a teljes szezonban is maradt. 2022-ben az ETCR-re összpontosít, de így is engedett a csábításnak, hogy újra rajthoz álljon egy RX-versenyen. Nem az elektromossá váló világbajnokságon, hanem a RallyX Nordic sorozatban, a jól ismert Supercarral. Ekström saját csapata, az EKS Audi S1-ét vezeti, Enzo…

Read More

Szabó Krisz: Győztest lecserélni

Ritkán fordul elő, hogy elhagynak egy győztes csapatot. Ez történt, amikor Nico Rosberg világbajnokként távozott a Mercedestől és a Formula-1-ből, vagy amikor Ott Tanak a WRC megnyerése után csapatot váltott, a Toyotától elment a Hyundaihoz. De nem csak a versenyző távozhat: egy gyár is otthagyhatja nyerő csapatát. Ez történt az ETCR-ben: a Cupra a Zengő Motorsporttal lett az első szezon bajnoka, idén mégis Mattias Ekström csapata viszi az elektromos túraautós projektet. Miért cserél le egy gyár egy győztes csapatot? Nem gondolom, hogy a Zengő csapattal vagy Zengő Zoltánnal lett volna…

Read More

Az Euro RX1-ben indul az EKS

Nívós csapat áll rajthoz a Ralikrossz Európa-bajnokságon, Mattias Ekström ismét önálló utakra lépő istállója Enzo Idét nevezte be a sorozatba. A csapatfőnök szerint a belga a bajnoki címre is pályázhat. Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Johan Kristofferssonal 2021-es világbajnoki címet megnyerő EKS JC csapat különválik az új szezonban. A Mattias Ekström nevével fémjelzett EKS egy egészen új kihívásba vág bele: a Cupra partnere lesz az ETCR elektromos túraautó-sorozatban, gyakorlatilag a Zengő Motorsport helyét átvéve. Lesz azonban ralikrosszos projektjük is, az Európa-bajnokságon biztosan: Enzo Ide vezeti a csapat Audi S1-esét. A…

Read More

Így mentek az RX-esek a Dakaron

Véget ért a 2022-es Dakar Rali, amelyen jó pár ralikrosszos múltú versenyző rajthoz állt, kezdve Ekströmmel és Loebbel – és erős eredményeket is elértek az autós, valamint SSV kategóriákban. Az autó kategória második helyén végzett a BRX Hunterrel Sebastien Loeb, aki három szezonon át szerepelt a WRX-ben és két győzelmet szerzett. Habár a Rali-világbajnokságon legyőzhetetlen volt a maga idejében, akárcsak a ralikrosszban 2016 és 2018 között, úgy dakaros karrierjére is igaz, hogy hiába az egyik leggyorsabb, az igazán nagy bravúr elkerüli: hat nekifutásból még nem tudott nyerni. A 2016-os ralikrossz-világbajnok,…

Read More

Mattias Ekström újra visszatér – egy SEAT-tal

A 2016-os világbajnok megint ralikrosszozni fog, a hétvégi rigai duplán ül autóba. Ami igazán meglepő, hogy melyikbe: a Münnich Motorsport SEAT Ibizájába. Így saját csapata, az Audikkal versenyző EKS JC ellenfele lesz. A DTM kétszeres és WRX egyszeres bajnoka, Mattias Ekström 2018 végén szállt ki a Ralikrossz-világbajnokságról, de azóta már több alkalommal megszakította a visszavonulását: 2019-ben egy verseny erejéig saját csapatával, 2020-ban pedig a Team JC-nél beugróként – utóbbi olyan jól sikerült, hogy a teljes szezonra maradt és második lett az összetettben. 2021-ben Ekström hiányzott a nevezési listáról, annak ellenére,…

Read More

Ekström csapatához igazolt Kristoffersson

Váratlan versenyző-csapat kombinációt jelentettek be a Ralikrossz-világbajnokságon: a sorozat háromszoros bajnoka, Johan Kristoffersson, akinek szereplése eddig bizonytalan volt, az EKS JC színeiben folytatja, azaz a korábbi nagy rivális, Mattias Ekström istállójánál, Audival. A JC az előző év csapatvilágbajnoka, így a kombináció toronymagas favoritnak számít. Johan Kristoffersson pályafutása eddig a Volkswagennel kötődött össze: 2017-ben és 2018-ban gyári versenyzőként szerezte első két világbajnoki címet, 2020-ban a családi csapattal, a Kristoffersson Motorsporttal a harmadikat. 2021-es címvédő szezonját azonban ő maga nevezte bizonytalannak, mivel a hátteret a fejlesztés nélküli Polóval nem érezte elég versenyképesnek.…

Read More

Ekström az Audi Dakar-csapatában

A 2016-os ralikrossz-világbajnok, aki szinte pályafutása egészét az Audival töltötte, a német márkával indul a 2022-es Dakar Ralin, az új fejlesztésű elektromos autóval. A szupercsapatot Carlos Sainz és Stephane Peterhansel alkotják rajta kívül. Az Audi ütős felállással csatlakozik 2022-ben a Dakar Ralihoz: a csapatot alkotja a verseny két veterán sztárja, a 14-szeres rekordgyőztes Stephane Peterhansel, aki a 2021-es kiadást is megnyerte, valamint a háromszoros nyertes és kétszeres WRC-bajnok Carlos Sainz. Hozzájuk csatlakozik az Audihoz két évtizede lojális Mattias Ekström, a DTM kétszeres bajnoka és ralikrossz 2016-os világbajnoka. Peterhansel, Sainz és…

Read More

Raliautót épített az EKS JC (videó)

Mattias Ekströmék legújabb projektje az Audi A1 quattro, melyet a WRC alatti Rally2-es kategóriába szánnak. Az összkerékhajtású versenygép, melyet a dél-afrikai Rally Technic céggel közösen fejlesztettek, 263 lóerős, 1,6 literes motorral és ötsebességes szekvenciális váltóval felszerelve. Kiválasztották a pilótát is Emil Bergkvist személyében, aki korábban Ekströmnek navigált a Dakaron és Arctic Ralin. Az A1 tesztelése havon kezdődik, majd aszfalton és végül murván zajlik majd, az ígéret szerint pedig idén sor kerül az első versenyekre is. A ralis Audi a szezon előtt egyesülő két svéd csapat, az EKS és JC első…

Read More

Ekström nyerte a bajnokok ralis összecsapását

WRC-futamon állt rajthoz a ralikrossz két világbajnoka, Mattias Ekström és Johan Kristoffersson. A svédek első közös raliversenyén előbbi került ki győztesen, habár a részeredmények alapján Kristoffersson gyorsabb volt. Mattias Ekström és Emil Bergkvist 5., Johan Kristoffersson és Patrick Barth 10. helyen zárta a WRC3 kategória értékelését az Arctic Rallyn. A 2016-os WRC-bajnok, Ekström megújult csapata, az EKS JC színeiben csupán 2 perc 34 másodperccel maradt el a győztes Teemu Asunmaától a Skoda Fabia R5 Evóval, míg a Volkswagen Polo GTI R5-tel induló Kristoffersson hátránya több mint 10 perc volt. A…

Read More