Kevin Hansen és Ekström is először nyert az Extreme-E-ben

Továbbra is jól mennek a WRX-es versenyzők az elektromos sorozatban: Szaúd-Arábiában mindkét versenynap ők foglalták el a dobogó három fokát női csapattársaikkal. A hétvégén Szaúd-Arábiában, a Sivatag xPrix-vel vette kezdetét az elektromos tereprali-bajnokság 2023-as kiírása, amelyben immár helyszínenként két-két versenyt rendeznek. A szombati első fordulót egy büntetés döntötte el: hiába ért célba elsőként a döntőben a Johan Kristoffersson, Mikaela Ahlin-Kottulinsky fémjelezte Rosberg X Racing, sárga zászló hatálya alatti gyorshajtásért hátrasorolták őket, így a győzelmet az első diadalát arató Veloce Racing örökölte meg Kevin Hansennel és Molly Taylorral. Vasárnap aztán szintén…

Read More

Idén is ott lesz az Extreme-E-ben Kristoffersson

Bejelentette versenyzői a Rosberg X Racing, 2023-ban is Johan Kristoffersson és Mikaela Ahlin-Kottulinsky alkotja a csapat felállását az extrém elektromos szériában. Az ötszörös ralikrossz-világbajnok a széria indulása óta a mezőnyben szerepel az RXR csapattal. 2021-ben – akkor Molly Taylor társaként – megnyerte a sorozat első bajnoki címét. 2022-ben, már honfitársa, Ahlin-Kottulinsky oldalán szintén az RXR diktálta a tempót, de a félresiklott utolsó két verseny miatt végül két pont különbséggel az X44 duója, Sebastien Loeb és Cristina Gutierrez nyerték a második szezont. Nico Rosberg csapatának célja visszahódítani az Extreme-E első helyezését.…

Read More

Extreme-E: Kristofferssonék ott folytatták, ahol abbahagyták

Már a február 19-20-i hétvégén elkezdődött az Extreme-E második szezonja. A 2021-es bajnok, Johan Kristoffersson új csapattársával, Mikaela Ahlin-Kottulinskyval győzelmet szerzett a Szaúd-arábiai Neomban. A Lewis Hamilton által alapított X44 gárdája volt a leggyorsabb a kvalifikációk során – ezzel a tekintetben továbbra is veretlen a Sebastien Loeb, Cristina Gutierrez duó! –, a vasárnapi fináléban azonban már a címvédő Rosberg X Racing diadalmaskodott, miután Johan Kristoffersson nagyszerű hajrával levadászta az ellenfeleket. A Kristoffersson, Kottulinsky páros mögött ráadásul nem is Loebék végeztek, hanem a Carlos Sainz, Laia Sanz kettős, így az X44…

Read More

Kristoffersson az Extreme-E-ben is bajnok pontazonossággal

A 2021-es ralikrossz-világbajnok az elektromos szériát is megnyerte Molly Taylorral párban – ráadásul ismét pontegyenlőség alakult ki és a győzelmek száma döntött. A fő üldöző, az Lewis Hamilton nevével fémjelzett X44 párosa, Sebastien Loeb és Cristina Gutierrez tökéletes hétvégét teljesítettek az Extreme-E szezonját december 18-19-én záró Jurassic X-Prix-n: elsőként végeztek a kvalifikációs körben, majd a versenynapon is. A Nico Rosberg csapatát képviselő Johan Kristoffersson – Molly Taylor duónak azonban az időmérő második helye után elég volt a versenynap negyedik pozíciója is Dorsetben. 155-155 pontos azonosság alakult ki az élen, mivel…

Read More

Kristoffersson első, Hansen második az Extreme-E első versenyén

Remekeltek a WRX-esek a világsztároktól népes új elektromos sorozat első futamán: a különleges helyszínen, a szaúd-arábiai sivatagban a Kristoffersson–Taylor páros győzött, a Hansen–Munnings duó előtt. A világbajnokokat kétségkívül segítette, hogy a terepen megrendezett Extreme-E futam lebonyolítása a ralikrosszra emlékeztetett leginkább: a köridőt mérő kvalifikációk után az autók fej fej mellett harcoltak az elődöntőkben és a döntőben. A kilenc csapatot egy férfi és egy női pilóta párosa alkotta, Johan Kristoffersson és Molly Taylor pedig már a két időmérő alapján is leggyorsabb volt, de büntetés miatt hátrasorolták a Rosberg X Racing duóját…

Read More

Nico Rosberg csapatában Kristoffersson

Új kihívásba vág a WRX világbajnoka 2021-ben: az új elektromos széria, az Extreme E mezőnyéhez csatlakozott a Rosberg Xtreme Racing színeiben. Az Extreme E egy 2021-ben startoló különleges sorozat, amelyben elektromos SUV-k versenyeznek a világ távoli pontjain: a versenynaptárban Szaúd-Arábia sivatagja, Szenegál óceánpartja, Grönland sarkvidéke, Brazília esőerdői és Argentína gleccserei szerepelnek. Lewis Hamilton és Nico Rosberg is csapatot indít, és a ralikrosszból jól ismert Timmy Hansen és Mattias Ekström is szerepelnek az eddig ismert indulók között. A háromszoros WRX-világbajnok, Johan Kristoffersson szintén csatlakozott, a Rosberg Xtreme Racing versenyzője lesz. Csapattársa…

Read More